13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldTöbben meghaltak a Damaszkusz melletti izraeli légicsapásokban

Többen meghaltak a Damaszkusz melletti izraeli légicsapásokban

Hatan meghaltak az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista terrorszervezet szíriai létesítményei ellen hétfőre virradóra végrehajtott izraeli légicsapásokban

– jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

Az angliai székhelyű Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontjának (OSDH) hétfői jelentésére hivatkozó hír szerint a halottak közül ketten az Iszlám Dzsihádhozt tartoztak, négyen pedig egy Irán-párti milíciához.

Az izraeli hadsereg szóvivője szerint a légierő vadászrepülői Adalia térségében, Szíria fővárosának külterületén csaptak le, ahol az Iszlám Dzsihád jelentős szíriai bázisa található. A szervezet rakétaüzemanyagot gyártott ott, és kiképzést tartottak a Gázai övezetből és Szíriából érkező terroristáknak.

Izrael a Gázai övezetben is támadást intézett számos, az Iszlám Dzsiháddal összefüggésbe hozott célpont ellen hétfőre virradóra. Föld alatti kilövőállásokat, rakéták gyártására használt létesítményeket, kiképzőhelyeket és raktárakat vett célba. Csapást mért egy olyan csoportra is, amely egy gázai iskola mellett volt, és izraeli célpontokra irányzott rakéták kilövésére készült.

Az izraeli hadsereg hivatalos tájékoztatása szerint az izraeli rakéták válaszcsapások voltak az Iszlám Dzsihád vasárnapi akcióira.

A feszültség növekedése miatt az izraeli hadsereg hétfőn több utat lezárt a civilek számára a Gázai övezet szomszédságában, valamint megtiltotta a Gázához közelebb eső izraeli tengerpart látogatását. A hatóságok beszüntették a vonatközlekedést Askelón és Beér-Seva között, és tanítási szünetet rendeltek el Dél-Izraelben hatvanötezer iskolás számára.

Az Iszlám Dzsihád elismerte, hogy két harcosa meghalt, és bosszúval fenyegetett. „Ez a gyáva damaszkuszi agresszió azt bizonyítja, hogy az ellenséges erők nem képesek megbirkózni az al-Kudsz Brigádok, a palesztin Iszlám Dzsihád fegyveres szárnyának a harcosaival Palesztina megszállt területein” – hangoztatta a szervezet.

Vasárnap hajnalban az Iszlám Dzsihád fegyveresei Hán Junisznál bombákat próbáltak telepíteni a gázai határkerítéshez, de az izraeli katonák felfedezték és lelőtték őket, majd egyikük holttestét egy buldózerrel Izraelbe szállították. Ezért a kora esti órákban az iszlamista szervezet huszonegy rakétát lőtt az övezettel szomszédos izraeli területekre, de a vaskupola légvédelmi rendszer megsemmisítette őket.

Izrael és a Iszlám Dzsihád között legutóbb november közepén lángoltak fel a harcok, miután az izraeli hadsereg és a Sin Bét belbiztonsági szervezet közös akcióban megölte a szervezet gázai vezetőjét, Baha Abu al-Atát, aki korábban számos alkalommal adott parancsot rakétatámadásokra izraeli területek ellen.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem