13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárTöbb tízmillióval vágták át Bódi Csabit: durva, ki művelte ezt vele

Több tízmillióval vágták át Bódi Csabit: durva, ki művelte ezt vele

Bódi Csabit egyik bizalmasa verte át és csalt ki tőle több millió forintot.

Nagy árat kellett fizetnie Bódi Csabinak azért, hogy megtanulja, nem minden barát igaz és őszinte, aki a kegyeibe akar férkőzni. A mulatós zenészt ugyanis nemrégiben épp az egyik bizalmasa rövidítette meg több tízmillió forinttal, ami egy pillanat alatt észhez térítette.

Fotó: Instagram

„Kitártam a lelkem annak az embernek. Testvéremként szerettem, tiszteltem és becsültem. Vakon megbíztam benne, minden titkomat elmondtam neki, és azt hittem, számíthatok rá” – panaszolja a Borsnak Bódi Csabi, akinek öt év ismeretség és két év közös üzletelés után kellett rádöbbennie, hogy szélhámosra fecsérelte a barátságát.

„Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, privát jellegű üzletelésről volt szó. Néhány év leforgása alatt bukott ki, hogy húszmillió forinttal vert át az, akit a lelki társamnak hittem. Rám haragította az embe­reket, bemocskolt, foltot ejtett a becsületemen. Hatalmasat csalódtam benne, nagy dárdát szúrt a szívembe, pedig tudhattam volna, hogy nem lehet akárkiben megbízni – meséli az énekes. – 2002-ben már megjártam egyszer. Akkor egy másik barátom vert át több mint tízmillió forinttal. Akkor megfogadtam, hogy nem bízom meg mindenkiben, de úgy látszik, nem tudtam úrrá lenni a naiv jóhiszeműségemen. Újra közel engedtem magamhoz valakit, és újra csalódnom kellett. A legszebb az egészben, hogy még ezek után sem tudok haragot tartani: noha soha nem keresném a társaságát, de ha nyitni akarna felém, és azt látnám, hogy őszintén megbánta, amit tett, akkor felül tudnék emelkedni a történteken. Csak egyet sajnálok, hogy ezt az összesen több mint harmincmillió forintot a gyermekeim elől vette el” – mondja a lapnak a mulatós zenész, aki kellemetlen kálváriájáról a Life TV Nyugi köztünk marad! című műsorában is beszámolt.

ripost, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner