14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekTöbb tízezer magyar egyszerűen megfeledkezett a saját pénzéről

Több tízezer magyar egyszerűen megfeledkezett a saját pénzéről

Sokan elfelejtik igénybe venni a családi kedvezményt. De még nem késő.

Az év első hónapjaiban több tízezren elfelejtik igénybe venni a családi kedvezményt;

érdemes minél korábban leadni az adóelőleg-nyilatkozatot a munkáltatónál, mert a kifizető csak így tudja a fizetést a kedvezmény összegével megnövelten utalni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton.

A közlemény szerint a családi kedvezmény egy gyermek után havi 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak 35 ezer forint, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent.

A kedvezményről azonban sokan elfelejtenek nyilatkozni: 2017-ben áprilisban mintegy 791 ezer szülő érvényesített családi kedvezményt, de januárban még csak 729 ezer.

Kiemelték: annak, aki még nem adta le adóelőleg-nyilatkozatát, minél előbb érdemes pótolnia, így ugyanis már a februári fizetés a családi kedvezmény összegével növelten érkezhet. A januári adókedvezmény összegét sem veszítik el, az majd 2019-ben az szja-bevallásban kérhető vissza.

Az NGM emlékeztetett arra, hogy a kormány 2011 óta járul hozzá a gyermeknevelés költségeihez. A szülők nyolc év alatt nagyjából 1900 milliárd forinthoz jutnak a gyermek után járó adó- és járulékkedvezményekkel. A legnagyobb összeggel – csaknem 320 milliárd forinttal – idén számolhat a legális munkát végző 1,1 millió szülő, háromszázezer embernek pedig adót sem kellett fizetnie.

Forrás: Szeretlek Magyarország

Fotó: Pixabay

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work