13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeItthonÜdülőhelyek, szállodákTöbb tízezer gyermeket várnak idén nyáron az Erzsébet-táborokba

Több tízezer gyermeket várnak idén nyáron az Erzsébet-táborokba

Az idei évben több tízezer gyermeket várnak a szünidei Erzsébet-táborok, amelyek június 17-én kezdődnek és 11 héten át tartanak – tájékoztatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány pénteken.

Közleményükben azt írták: a vakációs balatoni élménytáborok az iskolai tanév zárása után azonnal elkezdődnek, június 17. és augusztus 31. között csaknem 30 ezer táborozó vehet részt szabadidős programokon egyhetes turnusokban. Minden Erzsébet-táborban állandó orvosi ügyelet, mentőszolgálat és vízi mentők óvják a gyerekek testi- és lelki épségét, a kísérő pedagógusok, a családsegítő és az egészségügyi szakemberek mellett az Erzsébet-program munkatársai is nagy figyelmet fordítanak a táborozókra.

Kitértek arra is, hogy májustól júniusig mintegy tízezer gyermek vehetett részt különféle Balaton-parti programokon. Hazaindultak a Zánkán és Fonyódligeten táborozó diákok; pénteken befejeződtek a balatoni Erzsébet-táborok úgynevezett ottalvós osztálykirándulásai, amelyekre az alapítványon keresztül pályázhattak az iskolák. A május 14-étől június 8-áig tartó táborokba idén mintegy kétszer annyian jelentkeztek, mint tavaly. A háromnapos, kétéjszakás táborok ideje alatt a tanulók a többi között sárkány- és sétahajózhattak, túrázhattak, kipróbálhatták a kalandparkot, valamint különféle sportprogramokon, gokart- és kerékpáros versenyeken vehettek részt.

A balatoni helyszínek mellett az ország 500 pontján lesznek Erzsébet-táborok. A lakóhelyhez közeli napközikben tavaly mintegy 55 ezer diák, idén június 18. és augusztus 31. között várhatóan csaknem 60 ezer gyermek vakációjáról és napi étkezéséről gondoskodhat az Erzsébet-program. Erdélyben, az ivói Erzsébet-táborban előreláthatólag 1500 tanuló táborozhat. Mindezek mellett a szünidőben csaknem 900 speciális ellátást igénylő, betegséggel élő, valamint gyógyuló gyermek kikapcsolódását biztosítják az úgynevezett Gyógyító Szent Erzsébet-táborok Zalaszabaron és Tihanyban.

Forrás: MTI

Képek: erzsebettabor.hu, csalad, zanka.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner