11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldTöbb Thomas Cook leányvállalat folytathatja működését

Több Thomas Cook leányvállalat folytathatja működését

A Thomas Cook utazási iroda évente mintegy 19 millió turista útját szervezte 16 különböző országba.

A Thomas Cook Csoport leányvállalata, a Neckermann Magyarország közölte, hogy mint magyar kereskedelmi törvény szerint önálló társaság, továbbra is folytatja a működését. Valamennyi külföldön tartózkodó utasuk az eredeti tervek szerint tud hazatérni, a jövőbeni utazások azonban átmenetileg akadozhatnak, a cég 3,4 milliárd forintos vagyoni biztosítéka garantálja, hogy az utasokat ne érje anyagi kár.

Becslések szerint a külföldi érdekeltségeket is beleszámítva meghaladhatja a 600 ezret azoknak az utasoknak a száma, akik jelenleg a Thomas Cook által szervezett utakon vesznek részt, köztük több mint 150 ezer brit, 140 ezer német, 10 ezer francia és közel 17 ezer svéd állampolgár.

A jövőbeni időpontokra meghirdetett utakra szakértők adatai szerint egymillió foglalás van érvényben.  A brit polgári repülésügyi hivatal hozzákezdett a Thomas Cook külföldön tartózkodó, 160 ezer brit utasa hazaszállításának megszervezéséhez.

A Földközi-tenger térségében százezernél jóval több turista rekedt, a görög szállodatulajdonosok aggódnak kinnlevőségeik miatt, és az idegenforgalmi minisztérium már dolgozik egy terven, amelynek segítségével ellensúlyozni tudják a pénzügyi veszteségeket.

Cipruson helyi sajtóinformációk szerint a szállodák vesztesége elérheti az 50 millió eurót is, Törökország pedig hiteltámogatást nyújt azoknak a vállalkozásoknak, amelyek ügymenetét visszavetik a történtek.

A spanyol turizmus is súlyos csapást kapott

Elsősorban a Kanári-szigetek és a Baleár-szigetek idegenforgalmát érintheti kedvezőtlenül a 178 éve működő Thomas Cook csoport összeomlása.

Jorge Marichal, a tenerifei szállodai szövetség elnöke úgy nyilatkozott, a szigetekre látogatók 20-22 százalékát a brit társaság szállította.

A Thomas Cook érdekeltségébe tartozó cégeknek a következő tizenöt napra 525 spanyolországi repülőjáratuk volt betervezve, amelyek törlése mintegy 114 ezer utast érint a spanyol légibiztonsági ügynökség szerint.

Annak érdekében, hogy pontosan felmérjék a várható következményeket és enyhítsék az esetleges károkat, az ügyvezető kormány összehívja az érintett spanyol régiók vezetőit – jelentette be María Reyes Maroto spanyol turisztikai miniszter.

A politikus garantálta, hogy a minden külföldön rekedt spanyol állampolgár hazautazhat, köszönhetően a brit polgári repülésügyi hivatal által kidolgozott készenléti tervnek.

Az északi országok leállították az onnan induló és érkező forgalmat

A Thomas Cook Airlines Scandinavia azonnali hatállyal leállította a Dániába, Finnországba, Norvégiába és Svédországba induló, illetve onnan érkező járatait. A Bravo Tours dán utazási iroda jelezte, hogy megpróbál segíteni a külföldön rekedt turisták hazaszállításában, felajánlja a charterjáratain elérhető üres helyeket. A tunéziai szállodáknak júliusról és augusztusról még 60 millió euróval tartozik a Thomas Cook. Az utazási iroda egyiptomi partnere, a Blue Sky Group közlése szerint 25 ezer foglalást töröltek a 2020 áprilisáig terjedő időszakra.

A Thomas Cook leányvállalatai közül az orosz, a holland, a belga és a lengyel utazási iroda is folytatja működését.

Az 1841-ben Thomas Cook üzletember által alapított, világszerte 22 ezer alkalmazottat foglalkoztató utazási iroda, amelynek 94 repülőgépből álló saját légitársasága is van, hónapok óta pénzügyi nehézségekkel küszködött, a március 31-én zárult fél évről 1,5 milliárd font (570 milliárd forint) adózás előtti veszteséget jelentett.

A pénzügyi mentőcsomag sem segített

Az elmúlt hetekben kaptak ugyan egy 900 millió fontos (340 milliárd forintos) pénzügyi mentőcsomagot saját legnagyobb részvényeseinek bevonásával, de a cég banki hitelezői további 200 millió font befektetői finanszírozás megszerzéséhez kötötték részvételüket a mentőprogramban. A tárgyalások a lehetséges pénzügyi befektetőkkel még vasárnap éjjel is tartottak, de végül eredménytelenül zárultak.

A Thomas Cook brit utasainak hazaszállítása a brit kormány becslése szerint 100 millió fontba kerül, kétszer annyiba, mint a Monarch brit légitársaság csődje után végrehajtott hasonló művelet.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem