Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Több szülői felelősséget várunk el!

Több szülői felelősséget várunk el!

Az első ülésen állva utazott egy kisgyermek egy személygépkocsiban Kétegyházán.

A férfi, aki vitte őt, úgy gondolta, hogy ez nem probléma, mert csak rövid utat akartak megtenni.

Kétegyházán, 2020. január 28-án 10 óra 15 perc körül igazoltattak a rendőrök egy személygépkocsival közlekedő férfit. Az autó első ülésén egy kisgyermek állt. A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy azért nem ültette gyermekülésbe, mert csak rövid utat akartak megtenni. Úgy gondolta, nem probléma, ha a gyermek az első ülésen állva utazik. A rendőrök felhívták a figyelmét arra, hogy amit csinált, nagyon veszélyes. A gyermek menet közben akár kanyarodáskor, akár kisebb fékezésnél is könnyen elveszítheti az egyensúlyát és leeshet az ülésről, megütheti magát. Baleset, ütközés esetén pedig akár alacsony sebességnél is súlyosan megsérülhet.

A Békés megyei rendőrség ismételten kéri a járművezetőket, hogy vigyázzanak a gyermekekre, tartsák be a közúti közlekedés szabályait! Rövid útra is ültessék őket a magasságuknak megfelelő, az autóba gondosan rögzített biztonsági ülésbe vagy magasítóra, és kapcsolják be a gyermeket védő övet! Mutassanak példát, minden esetben használják a saját biztonsági öveiket is! A gyermekbiztonsági rendszer, a biztonsági öv baleset esetén csökkentheti a sérülés súlyosságát, akár életet is menthet.

Egy szülő sem teheti meg azt, hogy magát beköti az övvel, és gyermekét, nem hogy nem köti be, de az első ülésre állítja! Ezt már, akár, emberölési kísérletnek is lehetne venni! Szólj hozzá! Hirmagazin.eu

Hirmagazin.eu
ElőzőErős lehűléssel és hózáporokkal visszatér a tél – ma már figyelmeztetést is kiadtak
KövetkezőMagyar Táviríti Iroda (MTI) – Koronavírus: az emésztőrendszeren keresztül is terjedhet
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás