Hirmagazin
Image default
Külföld

Több százezren vonultak az utcára Londonban egy újabb Brexit-népszavazásért

Több százezer ember tüntet London utcáin azért, hogy szülessen megállapodás az EU-ból történő kilépés ügyében. Közben már négymillióan írták alá a petíciót, ami követeli a Brexit azonnali leállítását és új népszavazás kiírását.

A „Put it to the People” (durva fordításban: „Adjuk az emberek kezébe a döntést!”) címmel meghirdetett tüntetésen London polgármestere, Sadiq Khan egyike azoknak, akik a demonstráció nevét hirdető transzparenst viszik az első sorban.

Eközben újraéledt a brit Parlament honlapján a Brexit visszavonásáért indított petíció, amit jelenleg 4.3 millió fő írta alá, ennek ellenére Theresa May és a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt is rendre elveti az új népszavazás kiírását célzó kezdeményezéseket. A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír.
Több százezren vonultak az utcára Londonban egy újabb Brexit-népszavazásért 1
Több százezren tüntetnek London utcáin / Fotó: MTI AP Kirsty Wigglesworth

BBC által megkérdezett tüntetők azért mentek ki az utcára, mert így kívánták kifejezni haragjukat a xenofób, rasszista, szélsőségesen nacionalista retorika ellen, illetve támogatásukat az EU-ban maradás mellett. Volt olyan megkérdezett, aki aggodalmát fejezte ki gyerekei, unokái jövője miatt: szerinte a szigetországban olyan mértékű szabadságot tapasztaltak az elmúlt években, amire eddig nem volt példa, és attól tart, gyermekeinek, unokáinak nem lesz annyi lehetősége, miután kiléptek az Unióból.

Az MTI beszámolója szerint a demonstrációt a People’s Vote hirdette meg, résztvevőinek száma pedig meghaladja a félmilliót.

Három év állt a britek rendelkezésére, hogy előkészítsék a kilépést – most három hét alatt próbálnak egyezségre jutni a feltételekről. Amennyiben Theresa May javaslatát elfogadják a parlamenti képviselők, az Egyesült Királyság május 22-én léphet ki az EU-ból. Ha nem fogadják el, és alternatív tervvel sem sikerül előállniuk, április 12-én megegyezés nélkül szakít az Unió és a szigetország.

Forrás: Blikk.hu

Kapcsolódó hírek

Oroszországban több olyan eset is történt, amikor Vlagyimir Putyin elnök kritikusai vagy ellenfelei rejtélyes körülmények között vesztették életüket.

Géza

Egy tíz főt szállító Cessna 208B Grand Caravan típusú repülőgép tűnt el Alaszka felett, miközben Unalakleetből Nome városába tartott.

Géza

A közelmúltban több magyarországi forrás is beszámolt arról, hogy bizonyos civil szervezetek, amelyek részt vettek Magyarországon szervezett tüntetéseken, külföldi, például amerikai támogatásban részesültek.

Ádám Petra
Megszakítás