6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldTöbb mint háromezren kényszerültek szükségszállásokra a Fuego vulkán miatt

Több mint háromezren kényszerültek szükségszállásokra a Fuego vulkán miatt

Majdnem két héttel a guatemalai Fuego (Tűz) vulkán kitörését követően még mindig több mint háromezren vannak szükségszállásokon elhelyezve – közölte a közép-amerikai állam kormánya csütörtökön.

Kép: Aargauer Zeitung

A legfrissebb hivatalos összesítés szerint a tűzhányó kitörése legkevesebb 110 ember életét követelte, 186 ház semmisült meg, további 750 épület súlyosan megrongálódott. Egy iskolaépület és egy híd is összeomlott.

A hatóságok 197 eltűntet tartanak nyilván, jelentős részüknek az Escuintla közigazgatási körzetben veszett nyoma. A keresési munkálatokat ismételten meg kellett szakítani, mert heves esőzések és sárlavinák hátráltatták a mentőalakulatok tevékenységét. A guatemalai katasztrófavédelmi hatóságok szerdán jelentették be, hogy újraindítják a holttestek utáni keresést.

A június 3-i kitörés közel 2 millió embert érintett.

Jimmy Morales államfő szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: 500 millió quetzalra (18 milliárd forintra) lesz szükség, hogy a megsemmisült infrastruktúrát helyreállítsák a vulkán térségében.

A Fehér Ház közleménye szerint Mike Pence amerikai alelnök azt tervezi, hogy június végén találkozik a tűzhányó kitörésének túlélőivel a Guatemala mellett további két latin-amerikai országot érintő útja alatt.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem