15.7 C
Budapest
2023. szeptember. 24. vasárnap

Több mint egymilliárd forintból épül körforgalom Kecskeméten

Dátum:

Megosztás:

Körforgalom épül Kecskeméten a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) mintegy 1,2 milliárd forintos pályázati támogatásából!

Egy nagyobb áteresztőképességű, kétsávos csomópont épül, amelyben a kerékpáros és gyalogos átkelés is biztonságosabb lesz, a torlódások megszűnésével pedig csökken a környezeti terhelés – tájékoztatta zemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere az MTI-t.

Az új csomópont a megyeszékhely központjából észak-keleti irányba és a 44-es főút felé könnyíti meg a közlekedést. A tervezett fejlesztés szükségességét indokolja az is, hogy a reggeli, valamint a délutáni csúcsidőszakokban komoly torlódások alakulnak ki, és így a csomópont a jelenlegi állapotában balesetveszélyes.

Az építési munkálatok keretében csaknem fél kilométeren új csapadékcsatorna, 446 méteren új vízvezeték, továbbá 182 méteren új szennyvízcsatorna épül.

Kialakítanak továbbá mintegy 150 méter hosszú kerékpárutat, és csaknem 8 ezer négyzetméteren új szilárd burkolat épül. A munkálatokkal a tervek szerint 2019 végén végeznek, addig a csomópontot nagyrészt csak autóbuszok használhatják, ezért átmenetileg torlódások várhatóak.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Matthew McConaughey – Gyilkos Joe (Killer Joe), amerikai thriller – videó (18+)

Chris-re, a huszonkét éves drogdílerre rájár a rúd. Ám a dolgok rosszról még rosszabbra fordulnak, mikor alkalmazza a...

Jennifer Love Hewitt – Ügyféllista (The Client List) – videó

Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz...

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

Az ukrán elnök szerint, aki nem támogatja őket, Oroszországnak segít. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kanadába látogatott, ahol Justin Trudeau...

Angliában a migránsokat legalább háromcsillagos szállodákban kell elhelyezni

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint mivel a lakhatásuk költsége napi 8 millió fontra emelkedett, így ez a...