Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Több millió forint értékben loptak, rendőreink keresik az elkövetőket – videó

A fővárosi, VI. kerületi rendőreink keresik a felvételen látható két férfit, és az ügyben a lakosság segítségét kérik..

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága 01060/1790/2021. bűnügyi számon lopás bűntett miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi 2021. november 20-án 22 óra 40 perc és november 21-én 2 óra 45 perc között egy Teréz körúti lakásba nyitott be – miután egyikük berúgta a lakás kapuját -, majd onnan eltulajdonítottak két videókártyát, valamint négy és félmillió forintot.

A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

police.hu nyomán

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Védekezés az internetes csalások ellen: szakértői útmutató

Géza

Rendőreink ismét életet mentettek! .. Áldozatos munkájukat köszönjük! – videó (18+)

Géza

Észak-macedóniai diszkótűz: Javul az észak-macedóniai diszkótűzben megsérült és Magyarországra szállított sérültek állapota, közülük hárman várhatóan a héten hazatérhetnek – közölte az Észak-Pesti Centrumkórház.

Géza