Home Főhírek Külföld Tízezrek követelték a pakisztáni miniszterelnök lemondását

Tízezrek követelték a pakisztáni miniszterelnök lemondását

A Dzsamiat Ulema-i-Iszlám muzulmán vallási párt támogatói az Imran Hán pakisztáni miniszterelnök lemondását, és az új választások kiírását követelő nagygyűlésen Iszlámábádban 2019. november 1-jén. (Fotó: MTI/EPA/Sohail Sahzad)

Tízezrek – egyes források szerint több mint 100 ezren – követelték pénteken a pakisztáni főváros, Iszlámábád utcáin Imrán Hán pakisztáni miniszterelnök lemondását a 2018-as általános választásokon elkövetett állítólagos csalás miatt.

„Két napot adok neked, hogy lemondj. Ezután már nem leszünk türelmesek” – mondta Fazlur Rahmán, a Dzsámiat Ulema-i-Iszlám (JUI-F) konzervatív vallási párt elnöke, a tüntetés szervezője. Közölte: ha az ultimátum nem teljesül, változtatni fognak a stratégiájukon, de további részletekkel nem szolgált. A tiltakozók egyetértésül olyan jelmondatokat skandáltak, mint „Vége a műsorodnak!” vagy „Tűnj el!”.

A pakisztáni fővárosba az éjszaka során tüntetők érkeztek egy menetet követve, amely a dél-pakisztáni Karacsi városából indult el vasárnap, és letáboroztak Iszlámábádban, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra.

Az EFE spanyol hírügynökség szerint a megmozduláshoz több ellenzéki párt is csatlakozott, köztük a korábbi miniszterelnök, Navaz Saríf Pakisztáni Muszlim Liga (PML) nevű pártja vagy a Bilával Bhutto vezette Pakisztáni Néppárt (PPP).

Az EFE megjegyzi: az első tömeges ellenzéki megmozdulásról van szó azóta, hogy Hán pártja, a Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) nyerte a 2018 júliusi választásokat, amelyek eredményeit viszont egyesek szerint meghamisították, valószínűleg a hadsereg irányításával. A spanyol hírügynökségnek egy tüntető azt mondta, hogy a szavazatokat meghamisította a hadsereg, amely a Pakisztán 1947-es függetlensége óta eltelt idő csaknem felében kormányozta az országot, és a demokratikus időkben is nagy befolyással bír. Voltak azonban olyanok is, akik a gazdasági helyzet miatt csatlakoztak a megmozduláshoz.

opera pillanatfelvétel 2022 05 28 143645 www.bmbah.hu

A fővárosban rendkívüli állapot van érvényben a tiltakozás miatt, utakat zártak le, konténereket helyeztek ki, hogy megakadályozzák a bejutást az iszlámábádi úgynevezett vörös zónába, amely nagykövetségeknek és kormányzati épületeknek ad otthont, illetve ahol erős a rendőri jelenlét.

A megmozdulásra mindössze órákkal azt követően került sor, hogy Hán egy észak-pakisztáni megmozduláson mondott beszédében kizárta a lemondás lehetőségét, azzal vádolva ellenfeleit, hogy a vallást akarják felhasználni kormánya ellen.

A dpa német hírügynökség megjegyzi, hogy a pakisztáni gazdaság zuhanórepülésbe kezdett a volt krikettsztárból lett miniszterelnök múlt évi hivatalba lépését követően, az infláció tízéves csúcsot ért el, és ezrek vesztik el munkájukat.

ElőzőTámadás ért az Adrián egy magyar vitorláshajó-kapitányt
KövetkezőFelszámolta az orosz legfelsőbb bíróság az Emberi Jogokért mozgalmat
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás