7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségTizenkilenc napig volt kórházban Böröndi Tamás

Tizenkilenc napig volt kórházban Böröndi Tamás

Barátai és pályatársai emlékeznek a Vidám Színpad igazgatójára.

Ahogy arról beszámoltunk, súlyos betegség következtében, 65 éves korában elhunyt Böröndi Tamás színművész.

Csutka István, a debreceni Csokonai Színház volt igazgatója az ATV-ben azt mondta: a színész 19 napja volt kórházban és keményen harcolt. Hozzátette, a család kérésére nem közölték a betegségét, utalva arra, hogy a koronavírus fertőzte meg.

Azt mondta, Böröndi Tamás az egyik legnagyobb nevettető volt. „Akivel egy mosoly volt, nem csak együtt dolgozni, hanem valószínűleg együtt élni. Láttam, azt a fantasztikusan szép kapcsolatot, ahogyan Annával egymásra találtak a Kaktuszvirágban”

– mondta feleségéről, Götz Annáról.

Szólt arról is, hogy Böröndi Tamás nagy munkabírással dolgozott, ha kellett, akkor szögelt, plakátot ragasztott, szórólapozott, jegyet árult és közben játszott.

 

„Most lement a függöny, és csönd, zokogás, fájdalom”

– írta a Vidám Színpad Facebook-oldalán megjelent üzenetében Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze.

Nyitókép: MTVA Fotó: Zih Zsolt
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem