6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldAz eddig ismertnél is több helyen molesztáltak szilveszterkor

Az eddig ismertnél is több helyen molesztáltak szilveszterkor

Forrás: MTI

A német rendőrség nyilvántartásában ma már jóval több szilveszteri molesztálási ügy szerepel, mint amennyiről eddig a nyilvánosságnak tudomása volt, az ország tizenhat tartománya közül tizenkettőben történtek ilyen jellegű bűncselekmények.
fotó: MTI

Tizenkét tartományban molesztáltak szilveszterkor

Eddig az említett esetekről szóló híradások főleg Kölnre (az erőszakos cselekmények „epicentrumára”) összpontosították a figyelmet, ahol az AFP szerint eddig mintegy ezer feljelentés érkezett a rendőrségre, Hamburgban több mint kétszáz hasonló panasszal keresték meg a rendfenntartó szerveket.

A Süddeutsche Zeitung című napilap az NDR és a WDR helyi televíziókkal együtt német hatósági forrásokra hivatkozva tudni vélte, hogy mára az ismert esetek száma jóval nagyobb, mint korábban. A legtöbb szexuális erőszakcselekmény – lopásokkal kombinálva – Észak-Rajna-Vesztfáliában (főleg Kölnben, Düsseldorfban, Bielefeldben) történt, e tartományban több mint ezer feljelentés született.

Az esetek számát illetően kisebb mértékben volt érintett Hessen (31), Bajorország (27), Baden-Württemberg (25), Bréma (11) és Berlin (6) tartomány. Egy-egy feljelentés érkezett a rendőrségre Alsó-Szászországban, Brandenburgban, Szászországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban és a Saar-vidéken.

Kölnben a feljelentések alapján szinte kizárólag nőket bántalmaztak, a szemtanúk szerint a támadók főleg kamaszok vagy 17 és 30 év közötti külföldi férfiak voltak. A kölni agresszorok a rendőrség szerint elsősorban Maghreb-országokból származó fiatalok voltak.

Aydan Özoguz, a német kormány bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős államminisztere a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain úgy fogalmazott: a molesztálások ügye „megmérgezte” a légkört Németországban. Hozzáfűzte azonban: „néhány száz bűnöző nem képvisel egymillió menekültet”.

Kapcsolódó cikkek:

Médiamanipulációnak tartják a kölni eset elhallgatását szakértők

Sokat vesztett Merkel Kölnben

Köln elkezdett fegyverkezni

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem