Hirmagazin
Image default
Állatvilág

Tizenhét évesen elpusztult Stikli, a mosómedve

A Budakeszi Vadaspark Stikli névre keresztelt közkedvelt mosómedvéje múlt hét pénteken örök nyugalomra hajtotta fejét.

A mosómedvéknél matuzsálemnek számító, 17 éves Stikli hosszas betegeskedés után távozott a vadasparki állatok köréből – írták közleményükben.

A mosómedvék átlagéletkora a vadonban nagyjából 5 év, míg az állatkertekben élő példányok ennél sokkal hosszabb ideig is élhetnek: az ismert legidősebb mosómedve 22 évesen távozott, így a 17 évig élt Stikli megközelítette a kor-rekordot.

A népszerű mosómedve 11 évvel ezelőtt került a vadasparkba, és kifutó-társával, Dagival töltötte legtöbb idejét.  A két állat együtt pihent, napozott, valamint a kedvenc ételeiket fogyasztották: csirkehúst, szőlőt és főtt tojást.

Stiklit a látványetetések és állattréningek alkalmával is megfigyelhették a látogatók: a rendkívül tanulékony és okos állat többek között képes volt pacsit adni, hagyta magát megsimogatni, kézből is tudott enni, és ügyesen kutatott az elrejtett jutalomfalatok után.

A legutolsó látványelemet, a kukafelborítást, másfél hónappal ezelőtt, már gyengélkedve tanulta meg, de kitartásának köszönhetően ezt az akadályt is sikerrel vette.

Forrás: hirado.hu

Kapcsolódó hírek

A természet mérnökei: a hódok farágása és hatása az ökoszisztémára

Géza

Kajakost nyelt le egy bálna – de túlélte, és elmesélte az elképesztő „élményt” – videó .. Te mit tennél, ha egy bálna véletlenül bekapna? .. Írd meg kommentben!

Géza

A nutria, vagy más néven vízi patkány (Myocastor coypus) az elmúlt évtizedekben egyre inkább elterjedt a Balaton környékén, és komoly problémát jelent a tó ökológiai egyensúlyára és turizmusára nézve..

Géza
Megszakítás