7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekTizenegyen fagytak halálra Magyarországon az őszi hidegben

Tizenegyen fagytak halálra Magyarországon az őszi hidegben

Az őszi lehűlés kezdete óta tizenegyen szenvedtek fagyhalált Magyarországon

tudatta kedden a Magyar Szociális Fórum.

A SZERVEZET ÉVRŐL ÉVRE FIGYELEMMEL KÍSÉRI A HIDEG KÖVETKEZTÉBEN BEÁLLÓ TRAGIKUS HALÁLESETEKET. TÁJÉKOZTATÁSA SZERINT AZ ÁLDOZATOK TÖBBSÉGE SAJÁT FŰTETLEN OTTHONÁBAN HŰLT KI, ILLETVE KÓRHÁZBA SZÁLLÍTÁSA KÖZBEN, VAGY BEKERÜLÉSE UTÁN HALT MEG, KISEBB RÉSZÜK PEDIG A SZABAD ÉG ALATT VESZÍTETTE ÉLETÉT.

Az MSZF áprilisi kimutatása szerint csaknem 175-en fagytak meg 2019–2020 telén Magyarországon. Összehasonlításképpen közölték a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatát is, amely szerint a teljes 2019-es év során 193-an vesztették életüket a tragikus hideg hatásainak következtében.

Az MSZF közlése szerint az elmúlt bő három évtizedben csaknem 9 ezren fagytak halálra Magyarországon.

Ennek fő okát a tömeges kilakoltatások nyomán növekvő hajléktalanságban, a szociális bérlakások hiányában, valamint az egészségügyi és szociális gondoskodás – legfőképp az idős, elesett emberekről való gondoskodás – elhanyagolásában látják.

index

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem