7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekTízből kilencen a betelepítési kvóta ellen vannak

Tízből kilencen a betelepítési kvóta ellen vannak

forrás: Kossuth Rádió, 180 perc

A Migrációkutató Intézet közvélemény-kutatásából kiderül, hogy kilencven százalék utasítja el az Európába irányuló illegális migrációt, és a kötelező betelepítési kvótának is elég erős az elutasítottsága.

A Migrációkutató Intézet kétezer fő megkérdezésével közvélemény-kutatás sorozatot készített a migráció társadalmi megítéléséről. A második kutatásban az első eredményeihez kapcsolódóan két „mélyfúrást” végeztek, számolt be a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet főigazgatója.

Tízből kilencen a betelepítési kvóta ellen vannak

Elmondta: az első közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a magyar emberek 22 százaléka találkozott az elmúlt egy-két évben az illegális migráció keretében Magyarországon migránsokkal, és közel háromnegyedük negatív véleményt fogalmazott meg.

A Migrációkutató Intézet a második kutatásban annak járt utána, hogy hol, milyen körülmények között találkoztak velük, ez hogyan hatott a véleményükre, vannak-e regionális különbségek, például a déli határ mentén élőknél nagyobb-e az elutasítás.

Orbán Balázs beszélt arról is, hogy általában az szokott elhangzani, hogy azok idegenkednek a bevándorlóktól, akiknek nincs személyes tapasztalata. Hozzátette: ez az általános migrációs alaptétel a jelen migrációs hullám vonatkozásában nem érvényesül.

Hangsúlyozta: a migráció jelenlegi módja – az irreguláris, nagy tömegű, magas intenzitású, rövid idő alatt bekövetkező, szabályozatlan bevándorlás nem lehet szerencsés konstrukció a résztvevők – sem a kibocsátó, sem a fogadó, sem pedig a tranzitországok számára.

A kutatás másik része arra vonatkozott, hogy mit várnak el az állampolgárok a migrációs helyzet kezelésével kapcsolatban. Orbán Balázs elmondta: a válaszokból az derült ki, hogy a válaszadók rendkívül fontosnak tartják a határvédelmet, a tagállamok közötti kötelező betelepítési kvóta pedig szerintük nem megoldás a migrációs válság megoldására.

Hozzátette: a kutatás jól láthatóan kimutatja azt is, hogy a magyar emberek hajlandók áldozni a kibocsátó régiók rendbetételéért, a közös határvédelemhez való hozzájárulásért akár anyagi, akár humánerőforrás tekintetében.

A megkérdezettek kilencven százaléka továbbra is elutasítja az Európába irányuló illegális migrációt. A kötelező betelepítési kvótának is elég erős az elutasítottsága. A jelenlegi kutatásban nem kérdeztek rá a népszavazási hajlandóságra, de a korábbi kutatások azt mutatják, hogy egyelőre meglehetősen magas a részvételi hajlandóság, tájékoztatott a Migrációkutató Intézet főigazgatója.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner