Elképzelem, ahogy a százéves Szabó Magdával beszélgetek. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy tudjam, miről beszélnénk. Csak arról, amiről vagy tizenöt éve. Az életről, az irodalomról, kedvenc karaktereiről. Idén lett volna százéves, és éppen ma tíz éve, hogy már csak a könyveivel van köztünk.
Szabó Magdával könnyű volt beszélgetni. Először is, mert szívesen mesélt, másodszor pedig azért, mert érdeklődve kérdezett. Kíváncsi, annyira kíváncsi volt a másikra.
Szabó Magdával jó volt játszani, már ha nem jött zavarba az ember a kéréseitől. Mert példának okáért a lakásában csörgő telefont – ha nem volt kedve beszélgetni –, minden további nélkül felvetette az emberrel, azt kérve, hogy állatkórházként jelentkezzen be. Nem vindikálnám magamnak a jogot (bár jó lenne), hogy ez csak velem történt meg, gyanítom, sokunknak lehet hasonló története vele kapcsolatban. Én mindenesetre szívesen mesélem a mai napig, mert roppant büszkeséggel tölt el, hogy ha csak néhány órára is, de budai lakásában együtt ücsöröghettem vele.
Elmesélte, mennyire megviselte a kis Vitayt alakító Szerencsi Éva halála, állította, a romantika az, ami mindmáig hat az Abigélből, hiszen mi más is lenne, ami közel ér a szívünkhöz. Amikor rákérdeztem a Für Elise régóta várt folytatására, látszólag dühös lett, azt kérdezte, még mi a csodát várunk egy olyan nőtől, aki bizony már benne van a korban. A folytatást, csak ennyit, mondtam halkan. Ő meg elhallgatott, mintha sejtette volna, hogy ez a történet soha nem nyeri el méltó jutalmát, a befejezést.
Beszélgettünk még Emerencről, vidéki házvezetőnőjéről, akit Az ajtóban örökített meg. „Neki biztos nem nagyon tetszene ez a felhajtás, ami itt körülöttem van” – mondta, amire csak bólintottam, hiszen a kisregényből pontosan kiderült, mit jelentett Emerencnek Magda Kossuth-díja például. Tulajdonképpen semmit. Mert minden mást, mondjuk a háztartáshoz kötődő egyszerű dolgot is jóval többre értékelt. De azért titokban, legbelül csak büszke volt a kerek arcú, mandulavágású, kun szemekkel megáldott, okos, intelligens nőre, aki véletlenül író lett.
Azt viszont már Emerenc sem tudhatta, hogy Szabó Magda a legtöbbet fordított magyar író lett. Aki az irodalom szinte minden területén kipróbálhatta tehetségét – kezdetben versekkel, később regényekkel, színpadi művekkel. Hogy mindenben remekelt, hogy igazi nagy kaliberű íróvá vált, elképesztő tehetségének, olvasottságának, szorgalmának és kitartásának köszönhette.
Családja – szülei, hozzátartozói halálával – férje, Szobotka Tobor volt, akivel 1947-ben házasodott össze, és akinek halála után egy évvel megírta Megmaradt Szobotkának című visszaemlékezését.
Másfél évtizedes kényszerszünet után az Olvasás Éve keretében újra megrendezték a Gyermekkönyvnapokat. A magyar gyermek és ifjúsági könyvkiadás terén tevékenykedõ kiadók könyveit felvonultató vásárt és az ahhoz kapcsolódó kulturális programokat a Millenáris Parkban tartják. Az eseményt Janikovszky Éva írónõ nyitotta meg. A megnyitó díszvendége Szabó Magda Kossuth-díjas író volt. A képen: Szabó Magda a megnyitón.
MTI Fotó: Földi Imre
De emlék az is, bár szomorú, hogy 1949-től majdnem tíz éven át hallgatásra ítéltetett – nem publikálhatott. Hogy még az azelőtt odaítélt Baumgarten-díjat is visszavették tőle. Hát tette, amit tehetett – sokak örömére: tanított.
Az pedig már öröm, hogy az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regénye meghozza számára a szélesebb körű ismertséget. S hogy ettől kezdve sorra követik egymást művei, önéletrajzi ihletésű munkái, az Ókút (1970), a Régimódi történet (1971), melyekből nemcsak az író családját ismerhetjük meg, de hiteles ábrázolást kapunk egy korszakról és Debrecen városáról.
Történelmi színdarabjai közül a Kiálts, város!-ban (1971) is Debrecen múltját jeleníti meg, A szemlélőkben (1973) a hazaszeretetről vall, az együvé tartozás erejét mutatja meg.
Regényei, meseregényei történelmi ismerettel, tanulsággal szolgálnak. Örökség ez is.
És itt lennének még a díjak, Kossuth-, Csokonai-, Déry-díj, a tiszteletbeli doktori címek, az Európai Tudományos Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagsága.
Valamint itt lenne egy mai napig nem elfogadható tény: Szabó Magda Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító 2007. november 19-én 90 évesen elhunyt.
Ő biztos nem örülne neki, hogy halálának évfordulóját ünnepeljük. Valójában mi sem. De hát nincs mit tenni, vagy mégis.
Olvasni, olvasni és olvasni. Aminek viszont Szabó Magda biztosan örülne.
Forrás: hirado.hu, Szabó Bea
