18.5 C
Budapest
2023. szeptember. 28. csütörtök

Titokban Jemenben járt Vona Gábor (Olvasd el és nézd meg!)

Dátum:

Megosztás:

A Jobbik elnöke évekkel ezelőtt Jemenben egy Szaddam Husszein által is pénzelt szélsőséges párt rendezvényén szónokolt – írja a Faktor.hu. Az utóbbi napokban több olyan felvétel is napvilágot látott melyen Vona Gábor az iszlám kultúra mellett tesz hitet. Sajtóértesülések szerint ez már párttársainak is sok.

 

Egy korábban még a véreskezű iraki diktátor, Szaddam Husszein által is pénzelt párt kongresszusán mondott gyújtó hatású beszédet Vona Gábor, a Jobbik elnöke, ismét csak kihangsúlyozva az iszlám melletti elkötelezettségét – írja az internetes lap, amely emlékeztet, hogy 2009-es EP-választásokra az akkori iráni elnöktől, Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöktől kért választási megfigyelőket Vona Gábor, sőt kérte az iráni Forradalmi Gárda segítségét is.

A lap beszámolója szerint titkos együttműködési szerződést is kötött Iránnal Vona a párt nevében, amelyet az iráni nagykövet írt alá. A nyilvánosság csak annyit ismerhetett meg a szerződésből, hogy a Jobbik önkormányzata Tiszavasváriban azonnal hatállyal testvérvárosává fogadta az iráni Ardabilt. Megígérték azt is, hogy testvérvárost „szereznek” a síiták szent helyének Qom-nak, erről elsőként gyöngyöspatai jobbikos képviselők kezdtek tárgyalásokat.

Allahot dicsőítette

A múlt héten napvilágra került több olyan felvétel is, amelyben a jobbikos politikus gyakorlatilag hitet tesz Allah mellett és arról beszél, hogy az emberiség utolsó reménysége az iszlám.

Csütörtökön a Mandiner birtokába jutott felvételen Vona Gábor muszlim fiatalok előtt dicsőítette Allahot. A Jobbik elnöke a következőket mondja:„Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól.” A pártelnök Allah mellett hitet tevő mondatait üdvrivalgással fogadja a feltehetően török közönség.

Portálunk számolt be arról, hogy Vona Gábor „Született augusztus 20-án” című önéletrajzi könyvében arról beszél, a globalizmus sötétségében az iszlám az utolsó fénysugár.  Ebben így fogalmaz: “amennyiben az iszlám elbukik, a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem. És nem lesz happy end.”

Nagy a felháborodás a Jobbikon belül is

Még a pártvezetés nagy része sem ismerte Vona Gábor Allahot és az iszlámot éltető nyilatkozatait, a párttagokat pedig egyenesen megdöbbentették a kijelentések. Szerintük Vona politikai öngyilkosságot követett el, ezért le kell váltani – írta a Faktor.hu.

Az internetes lap információi szerint többen máris megfogalmazták, hogy a párt elnökét a lehető leghamarabb félre kell állítani. A helyén, legalábbis a párt országos listáján Volner Jánost szeretnék látni.

Nézőpont friss felmérése szerint Vona Gábor a második legelutasítottabb politikus Gyurcsány Ferenc után. A Demokratikus Koalíció elnöke 22 százalékkal, míg a jobbikos politikus 30 százalékkal Magyarország két legkevésbé népszerű politikusa.

Forrás: Faktor.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a sajtoiroda@hirmagazin.eu e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ukrajna állig felfegyverkezik – több ezer kilométer lőtávolságú rakétákhoz juthat

Az ukrán hadsereg eddigi legmasszívabb csapásait a krími célpontok és az orosz Fekete-tengeri flotta ellen mérte. A sugár...

Győr Rally Metabond szemmel

Élménybeszámoló az Országos Rally Bajnokság helyszínéről Szerző: Metabond 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság keretén belül került...

Kate Hudson, Matthew McConaughey – Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt – videó

How to Lose a Guy in 10 Days - amerikai-német romantikus vígjáték Andie Anderson a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője,...

„Hajrá, Gelencsér Ferenc!” – Orbán Viktor a TikTokon is bíztatta a Momentum elnökét (VIDEÓ)

Mint ismert, a Momentum-elnök mikrofonja bekapcsolva maradt a legutóbbi parlamenti felszólalása után. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla,...