6 C
Budapest
2024. április. 17. szerda
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóTiszta vadkelet: karóval vertek félholtra egy embert a Nyugatinál

Tiszta vadkelet: karóval vertek félholtra egy embert a Nyugatinál

Karóval törte be a sértett koponyáját – eredményes vád alapján jogerősen 2 év börtönbüntetést kapott – fotóval

Egy hajnali szóváltás és dulakodás elfajult, a Fővárosi Főügyészség vádja alapján a Fővárosi Törvényszék mindkét terheltet jogerősen elítélte.

A vádirat szerint a vádlottak, egy 28 éves férfi és egy 36 éves nő 2017. július 30-án, a hajnali órákban a VI. kerület Nyugati téren egy társaságban italoztak. Ebben az időben egy másik társaság is a téren szórakozott, majd a két csapat között szóváltás alakult ki. Ezt követően a férfi és női társa egymást felváltva és egyidőben is többször dulakodni, lökdösődni kezdtek a másik társaság tagjaival. A két társaság idővel eltávolodott egymástól, ám a 28 éves férfi a téren telepített növények mellől felkapott egy több mint két méter hosszú fakarót, amit a földhöz csapva eltört, majd a másik társaság egyik férfi tagjára támadt. A férfi vádlott olyan erővel sújtott a sértett fejére, hogy az eszméletét vesztve a földre zuhant. Az ütés következtében a karóból letört egy további darab, a sértett pedig életveszélyes koponyatörést szenvedett.

A további bántalmazást csak az akadályozta meg, hogy a férfit az egyik ismerőse lefogta. A bántalmazó ezután elhagyta a helyszínt, ám a rendőrség pár napon belül elfogta.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete, női társával szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyész a tárgyaláson – az igazságügyi orvosszakértő véleményére és a karó korhadt, repedt állagára figyelemmel – a vádat a férfit érintően életveszélyt okozó testi sértés bűntettére módosította.

Az új büntetőeljárási törvény által bevezetett, eljárást gyorsító szabályokat alkalmazva, a nő már az előkészítő ülésen, a férfi az első tárgyaláson beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, egyben lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a vádlottak bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta, és mindkettejük vonatkozásában – külön-külön – ítéletet hozott; a nőt 312 óra közérdekű munkára, a férfit 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elítélés mindkét vádlott esetén jogerős.

A Fővárosi Főügyészség vádemeléséről szóló közlemény és a helyszínről készült fotók az alábbi linken érhetők el: http://ugyeszseg.hu/karoval-torte-be-a-sertett-koponyajat-vademeles-emberoles-kiserlete-miatt-fotokkal/

Forrás: Blikk.hu

Illusztráció: Northfoto

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem