Sokan azt gondolják, hogy csak télen kell fokozottan odafigyelni vezetés közben, mert csúszósabbak az utak, illetve a köd vagy a szürkület miatt rosszabb lehetnek a látási viszonyok, nyáron pedig ezek nem állnak fenn. A helyzet azonban az, hogy nyáron az erős napsütés és a nagy esőzések ugyanúgy okozhatnak gondot, tehát ilyenkor is érdemes odafigyelni, hogyan is közlekedünk az autónkkal.

Így készítsük fel autónkat a nyárra

Ahhoz, hogy a lehető legbiztonságosabban közlekedhessünk az autónkkal, először is arra van szükség, hogy járművünk a legjobb állapotban legyen. Nem elég, ha csak akkor megyünk el a szerelőhöz, ha gond van, érdemes a nyár elején egy alapos átnézést kérni, és felkészíteni az autót a nagyobb utazásokra, a nyári közlekedésre. Célszerű nyár elején ellenőriztetni a folyadék szinteket (olajszint, hűtőfolyadék, szélvédőmosó folyadék, fék és váltóolaj stb.), a motort, a fékeket és váltót.

Emellett a gumihoz is érdemes elkanyarodni már a tavasszal, és amit kellően meleg az idő, feltetetni a nyári gumikat. Nagyon sokan vannak, akik még nyáron is téli gumikkal közlekednek, mert úgy gondolják, hogy ha télen, hóban, fagyban jégen jó volt az abroncs, akkor a nyári száraz vagy esős útszakaszokon is elboldogul. A helyzet azonban az, hogy a téli gumi nem bírja a forró aszfalt okozta megpróbáltatásokat, ezért kevésbé fog tapadni, és gyorsabban fog kopni, mint egy nyári gumi.

Mire figyeljünk, ha erősen tűz a nap?

Nem is gondolnánk, de az erős, vakító napfény rendkívül veszélyes lehet, és komoly kockázatot jelent. Nem egy olyan eset van, amikor a nap annyira elvakította a sofőrt, hogy nem vette észre a lehajtott sorompót, a gyalogost, a biciklist, vagy épp a piros lámpát, és balesetet okozott. Annak érdekében, hogy ne történhessen ez meg velünk, érdemes gondolnunk a megelőzésre, hogy ne vakíthasson el minket a nap. De mit tehetünk?

Egyrészt nagyon fontos, hogy tisztán tartsuk a szélvédőt, ugyanis a napfény hatására a rajta lévő szennyeződések és foltok láthatóvá válnak, és akadályozhatják a kiáltást, ezzel is nehezítve számunkra a közlekedést. A napellenző és a napszemüveg használata is nagyon ajánlott ilyenkor, hiszen ezek segíthetnek abba, hogy ne tűzzön annyira a szemünkbe a nap.

A követési távolság betartása nemcsak télen, de ilyen esetekben is nagyon lényeges, és persze az is, hogy fokozottan figyeljünk a kereszteződésekbe. Ha tehetjük, ne akkor üljünk autóba, amikor a nap alacsonyan van az égen, ugyanis ilyenkor nagy rá az esély, hogy a szemünkbe fog sütni. Persze erre nem minden esetben tudunk odafigyelni, de ha tehetjük, kerüljük ezt az időszakot, és máskor autózzunk – írja az AutógumiAkció.

Vezetési tippek esős napokra

Nyáron természetesen esős napokkal is számolnunk kell, ilyenkor is nagy odafigyeléssel szabad csak vezetni:

  • tartsuk be a sebességre vonatkozó szabályokat, és közlekedjünk lassabban
  • tartsunk megfelelő követési távolságot
  • kapcsoljuk be a tompított fényszórót
  • a párásodás megakadályozására kapcsoljuk be a klímát
  • ha megcsúszik a gumi egy vizes folton, akkor ne fékezzünk, és a gázról is vegyük le a lábunkat