A múzeum a textilszakma legpatinásabb múltú családi vállalkozásának helyén, az 1784-ben alapított Goldberger cég törzsházában működik.
A több mint 200 éves műemlék-épületegyüttes földszintjén eredetileg kékfestő üzem volt, emeletén a Goldberger család lakott. A négy generáción át folyamatosan bővülő gyárban az államosításig készítették az európai országokba is exportált, nyomott textíliákat.
A Textilmúzeum tárgyainak, dokumentumainak első darabjait az 1960-as években megrendezett szakmatörténeti kiállításra gyűjtötték össze. 1975-ben, végül, megalapították a Textilmúzeumot, így a textilipari emlékek felkutatása és gyűjteményi elhelyezése folyamatossá vált.
1986-ban nyílt az első, látogatható, kiállítással berendezett múzeumépület a XIII. kerületben, ám 1991-ben a tulajdonos eladta az épületet: a múzeum bezárt, és a gyűjteményt raktárakba kellett költöztetni.
1992-ben azonban lehetőség nyílt a múzeum újraindítására: abból a célból alakult meg a Textil- és Textilruházati Ipartörténeti Múzeumi Alapítvány, hogy a gyűjteményt új épületben helyezze el, és az ismét megnyíló múzeumot működtesse.
Az alapítvány megvásárolta a felszámolt BUDAPRINT Pamutnyomóipari Vállalattól a Goldberger-házakat, majd – múzeumi és műemléki szempontok szerint – felújította azokat. A hat évig tartó, részlegesen elkészült épületfelújítás költségeit nagyrészt alapítványi tőke, valamint pályázatokon elnyert támogatások biztosították.
A múzeum 1999-ben nyitotta meg kapuit. Az átadott épületrészben négy kiállítás látogatható és lehetőség van időszaki kiállítások rendezésére is.
A textilnyomás története
A kiállítás a textilnyomás technikai fejlődését mutatja be a céhes kékfestéstől napjainkig.
A textilnyomás alatt a szövetek – mintázó eszközök segítségével történő – helyi mintázását, tarkázását értjük. Az alapok a primitív népek szokásaihoz vezetnek: ezek a népek saját testüket fából, tökből stb. faragott pecsétek festékes lenyomataival díszítették.
A keleti kultúrákban, az ókorban már készítettek nyomott szöveteket: minta segítségével ragasztóanyaggal kevert pigmentszemcséket vitték fel a textilre. Európában azonban csak 1702-ben jelent meg a textilnyomás.
Magyarországon a 17. század végétől működött az első kékfestő műhely, a 18-19. században pedig már számos hazai településen tevékenykedtek kékfestő mesterek. Nyomódúccal mintáztak: nyomópépet vittek fel a textilre, amely kifestéskor nem festődött át, tehát a mintázat fehér maradt.
A napjainkban működő kékfestő műhelyek termékei ma is népszerűek. A kézi nyomást felváltotta a szakaszosan működő perrotin gép: a nyomás a nyomandó szövet és a nyomófa váltakozó mozgatásával jött létre. Ez a géptípus kis üzemekben, kékfestő műhelyekben ma is működik.
Az ipari forradalom idején, a hengernyomás feltalálása (Thomas Bell, Anglia, 1783) 150 évre megalapozta és meghatározta a nagyipari nyomástechnológiát. A textilnyomás művelete folyamatossá vált. A hengernyomó gépek a 19. század végén honosodtak meg Magyarországon, és az 1980-as évekig működtek.
A síkfilmnyomás feltalálása azonban a 20. századig váratott magára. A lyoni selyemipar a japán katazome eljárás elvét filmnyomásként alkalmazta. A technológia – szakaszos kivitelben – az 1930-40-es években valósult meg. Hazánkban 1960 körül terjedt el a napjainkban is szokásos mintázási eljárás.
A termelés növelése a textilnyomás továbbfejlesztését igényelte. 1950 körül fejlesztették ki a rotációs filmnyomást, mely folyamatos művelet. Hazánkban az eljárás az 1960-as évek végétől terjedt el, napjainkban is általánosan alkalmazott nyomástechnika
Cím: III ker.Lajos u. 138.
Tel: +36 (1) 430-1387
E-mail: [email protected]
Web: www.museum.hu
