Továbbra is árgus szemekkel fürkészik a zöldhatárt, és körültekintően vizsgálják át a magyar átkelőkhöz érkező járműveket a NAV munkatársai. Egyebek mellett csempész-cigarettát és más dohányárut keresnek.

A kutakodásnak a legfrissebb adatok szerint megvan az eredménye: január eleje és szeptember vége között 34 millió szál cigarettát vontak ki a feketepiacról a pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók, a tetemes mennyiség együttes értéke jócskán túllépte a másfél milliárd forintot – olvasható a Magyar Időkben.

Finomra vágott és más fogyasztási dohányból is bőséges tételre bukkant a hivatal. A lefoglalt fogyasztási dohány értéke megközelítette a negyedmilliárd forintot, és meghaladta a nyolc és fél tonnát.

Mint azt Leopold Róberttől, a NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivőjétől a Magyar Idők megtudta, az utóbbi időben többször is az úgynevezett serpák tevékenysége adott feladatot a hatóságnak. Serpának a zsargonban azokat a személyeket nevezik, akik gyalog hozzák át a zöldhatáron az illegális árut.A „serpák” – némiképp hasonlóan a hegymászókat segítő kísérőkhöz, hegyi emberekhez – hátukra vesznek fel hatalmas kartonokat, ezekben pedig nagyobb mennyiségű cigaretta is elfér.

Forrás: MTI