Home Főhírek Belföldi hírek Tételesen cáfolta a vádakat Gömöri Zsolt

Tételesen cáfolta a vádakat Gömöri Zsolt

DSZZS201505241038
2015. 05. 26. – 11:55
forrás: MTI

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke sajtótájékoztatóján közölte: a hecckampánnyal kapcsolatos dokumentumokat elküldik a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, és a sportállamtitkárság vezetésének is, június 19-re pedig rendkívüli közgyűlést hívott össze.
Az MPB elnöksége felkérte az etikai és jogi bizottságot az ügy kivizsgálására, a jogszabálysértések gyanúja miatt pedig a rendőrséghez és az ügyészséghez fordul.

Gömöri Zsolt megemlítette, alapos okkal feltételezhető, hogy Kovács Brigitta, az MPB volt gazdasági vezetője ugyancsak résztvevője volt a lejáratási kísérletnek. Az újabb dokumentumok alapján Gömöri szerint ugyanis valószínűleg az MPB munkatársa tulajdonított és juttatott el a sajtónak, illetve sportvezetőknek gazdasági és pénzügyi dokumentumokat, amelyeket meghamisítva, illetve tartalmukat eltorzítva használtak fel a lejáratási kampányban.

Az MPB-elnök korábban Nagy Zsigmondot, a MOB nemzetközi igazgatóját, Tamás Henriette Brigittát, az MPB korábbi munkatársát, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságnak szakértőjét, Zachár Attilát, az MPB közelmúltban megszüntetett erőemelő szakbizottságának korábbi vezetőjét, valamint Sas Sándor fekvenyomó parasportolót nevezte meg a lejáratási kísérlet legfontosabb résztvevőiként.

Az elnök egyenként cáfolta az ellene a sajtóban felmerült 15 vádpontot, köztük azt, hogy a parasportolók nem kapnak elegendő támogatást a felkészüléshez, és nem jutnak el elegendő nemzetközi versenyre. Gömöri közölte, 2013-ban csaknem kétszer annyi versenyen vettek részt válogatott sportolók, mint 2011-ben, tavaly pedig közel háromszorosára nőtt (103) azon nemzetközi viadalok száma, melyeken részt vettek magyar parasportolók. Idén az MPB 139 nemzetközi versenyen való részvétel támogatását tervezi.

Az MPB vezetője a havi egymillió forintot meghaladó fizetésére vonatkozó vád kapcsán közölte, 2012. március 1. óta bruttó 655 ezer forint szerepel a munkaszerződésében. E mellett a médiában megjelent 300 ezer helyett havonta 60-80 ezer forintot költ tankolásra.

Ami az elmúlt két paralimpia után kapott jutalmakat illeti, az MPB-t 2007 augusztusa óta vezető Gömöri azt mondta, 2008-ban 11 millió, 2012-ben pedig 17,5 millió forintot kapott a központi költségvetésből, azaz ez az összeg nem terhelte az MPB költségvetését.

Gömöri cáfolta, hogy a fogyatékos sportolók pénzéből kapott hárommillió forintot a végtörlesztésének megfizetésére, annak forrása ugyanis az MPB saját bevétele volt, így nem terhelte sem az állami költségvetésből kapott forrásokat, sem a szponzorok által a sporttevékenységhez nyújtott támogatásokat. Az összegeket Gömöri májusban visszafizette az MPB-nek.

Az MPB-elnök kijelentette, 2014-től idén áprilisig nem nyolc-, hanem csak kétmillió forintot vett fel üzemanyagköltségre, ami pedig az idén márciusi tenerifei edzőtábort illeti, a szervező Horváth Attila és Gömöri között nincs és nem is volt üzlettársi kapcsolat. Gömöri hozzátette, hivatalos ügyintézés miatt maradt még néhány napig Tenerifén, ahol nincs és nem is volt ingatlana.

Gömöri közölte, a tavaly áprilisi, mexikói sportszakmai látogatás a hírekkel ellentétben indokolt volt, mivel az MPB elnyerte az idei parafekvenyomó Európa-bajnokság rendezési jogát, és a nemzetközi szövetség (IPC) szabályai szerint a szervezők számára kötelező előzetesen egy hasonló rendezvényen való részvétel. A kiutazással kapcsolatos költségeket az IPC-től a verseny előkészítésének céljára kapott támogatás fedezte. Gömöri Zsolt a sajtótájékoztató végén nem válaszolt újságírói kérdésekre.

Az MPB körüli botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, többek között vezetői indokolatlan utazásaival. Gömöri a vissza nem térítendő támogatást – melyet Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki az elnökség – törvényesnek nevezte.

Az MSZP, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció egyaránt a teljes vezetőség lemondását követelte, amire az MPB vezető testülete úgy reagált, hogy felkérte a felügyelőbizottságot, a korábban már megvizsgált valamennyi, az MPB gazdálkodását érintő híresztelésekben szereplő kérdést ismételten tekintse át.

Gömöri Zsolt május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a felvett hárommillió forintot. Mint mondta, annak ellenére döntött így, hogy szerinte 2012-ben jogszerűen vette fel a vissza nem térítendő támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett.

Az elnök ellen május 21-én több parasportoló nevében csoportos feljelentést tettek a Központi Nyomozó Főügyészségen. Ezt megelőzően közös nyilatkozatban, nyolcpontos petíciót benyújtva lemondásra szólították fel az elnököt, az elnökséget és a felügyelőbizottságot is. A petíciót több mint ötszázan írták alá, köztük Pálos Péter, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Vereczkei Zsolt, Pásztory Dóra, vagy az ügyet a parasportolók részéről képviselő Koller Sándor.

Az ügyben megszólalt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is, aki csütörtökön azt mondta: a kormány nem kíván beleszólni az ügybe, ezzel együtt az illető sportvezető elveszítette a bizalmat, és felmerül a méltatlanná válás kérdése is.

Exit mobile version
Megszakítás