Hirmagazin
Image default
Külföld

Terrortámadás Isztambulban, több mint 30 halott

forrás: MTI

Isztambulban legalább 35-en meghaltak és 40-en megsebesültek egy neves mulató ellen szilveszter éjszaka végrehajtott terrortámadásban – közölte vasárnap a sajtóval a város kormányzója, Vasip Sahin.

A támadás célpontja egy híres szórakozóhely, a Reina klub volt, amely a Boszporusz európai partján van.

A télapónak álcázott merénylő éjfél után negyed kettőkor érkezett a bejárathoz, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre.

A 700-800 vendég közül egyesek a tengerbe vetették magukat menekülés közben – jelentette az NTV televíziós csatorna.

Terrortámadás Isztambulban, több mint 30 halott
EPA/STR

A merénylők számát más források két vagy három főben adták meg. Sorsuk egyelőre ismeretlen, nem tudni, hogy lelőtték, elfogták őket vagy elmenekültek. A környéket a rendőrség két kilométeres körzetben lezárta.

A Dogan török sajtóügynökség által megkérdezett szemtanúk szerint a támadó vagy támadók arabul kiabáltak. Kilétük ismeretlen, eddig senki sem vállalta magára a vérengzést.

A hatóságok ideiglenes, részleges hírzárlatot rendeltek el a nyomozás érdekében, és hogy megelőzzék a pánikot.

Isztambulban a szilveszter előtt fokozott készültséget rendeltek el, és 17 ezer rendőrt vezényeltek az utcákra, köztük télapónak öltözötteket.

 

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás