33.5 C
Budapest
2022. június. 27. hétfő

Terjed a videó a Budapesten megbilincselt biciklis nőről: nagy a felháborodás, csak éppen azóta kiderült, hogy a nő előtte megrúgta a rendőrt – a videó nem érhető el

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Felháborodásuknak hangot adó kommentek kísérik útján a Facebookon osztogatott videót, melyet az Index tett közzé, s ami azt ábrázolja, hogy Budapesten egy kerékpáros nőt tepernek a rendőrautó motorháztetejére, és bilincselnek meg.

A nő közben folyamatosan kiabál, egy másik nő pedig mobiltelefonnal felvette az eseményeket, ezt tette közzé a portál.

Pontosabban az események egy részét, az ugyanis nincs rajta a videón, amit a rendőrség állít: hogy a nő eredetileg úgy gondolta, kerékpárosként rá nem vonatkoznak a közlekedési szabályok, és áthajtott a piroson, majd mikor a rendőr meg akarta állítani, ő továbbhajtott, s mikor utolérték, nem akarta magát igazolni, aztán hazudott és még meg is rúgta a rendőrt.

A portálnak ugyanis így válaszolt a rendőrség az eset kapcsán:

2020. május 16-án 11 óra 35 perckor a XI: kerületi rendőrök intézkedtek a kerékpáros nővel, mert az áthajtott a piroson a biciklijével a Bertalan Lajos utca és a Bartók Béla út kereszteződésénél.

  • A nő nem állt meg a rendőri felszólításra, és tovább akart hajtani.
  • Nem volt hajlandó igazolni magát, majd valótlan adatokat diktált be.
  • A nő az intézkedésnek többször ellenállt, kiabált
  • Az egyik intézkedő járőrt megrúgta
  • A rendőrök az erőszakosan fellépő nővel szemben testi kényszert és bilincset alkalmaztak.
  • Az intézkedés alá vont nő a valódi személyazonosságát csak a rendőrautóban közölte.
  • Az intézkedés során a nőnek személyi sérülése nem keletkezett.
  • A rendőrök a nőt hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt előállították, tájékoztatták az illetékes ügyészséget, továbbá feljelentést tettek ellene a tilos jelzésen való áthaladás szabályszegése miatt.

blikk, Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Szijjártó Péter újabb bejelentést tett

Air China kínai légitársaság újraindítja a több mint két éve bezárt járatát Peking és Budapest között, így július...

Lev Tolsztoj megúszta a könyvégetést, de a többiek nem..

A népek nem fogadták meg Tolsztoj "üzenetét": A <Háború és béke> nem az ukránok és nem az oroszok igazát...

Tragikus motoroshalál történt Zala megyében

Motoros ütközött egy autóval Pókaszepetken. A rendelkezésre álló adatok szerint Pókaszepetk, Petőfi Sándor utcában 2022. június 26-án 16 óra...

Rubint Réka levetkőzött a Playboynak, erről álmodott minden férfi idehaza (18+)

Egy kis hiányérzetünk azért maradt, mert a bugyi nem került le róla. Rubint Réka nem retteg a nyilvánosság előtti...