Home Életmód Életmód hírek Terepszínű ruhában, terepszínű pokrócon, térdelve lőtte magát fejbe a polgárőr!

Terepszínű ruhában, terepszínű pokrócon, térdelve lőtte magát fejbe a polgárőr!

2015 05 08 225205
Nincs olyan ember Ozorán, aki ne állna meg a település végén lévő, rendezett porta előtt. A kerítés lábánál virágok, mécsesek sorakoznak. Hétfői tragikus haláláig ugyanis itt élt a 35 éves Gárer János, az a kitüntetett polgárőr, aki egy ötperces, sokkoló videóban búcsúzott el szeretteitől, majd főbe lőtte magát. Mindezt a magyar igazságszolgáltatás miatt – írja a Bors.

A férfi 3 éve megfenyegetett telefonon egy uzsorást, ezért perbe fogták. Ügye több évig húzódott, míg végül három év letöltendő börtönre ítélték, ráadásul egy korábbi, másfél éves felfüggesztett büntetését is hozzácsapták. A Dzsibutiban katonaként, majd Ozorán polgárőrként jeleskedő, 2014-ben az év polgárőrének választott János képtelen volt feldolgozni, hogy pont belőle lett bűnös. A férfi hosszú tépelődés után, a börtönbe vonulás előtti napon inkább a halált választotta.

– Lételeme volt, hogy másokon segítsen, gyűlölte a bűnt, mindig polgárőrnek érezte magát. Csak katonai ruhát viselt, még a munkahelyén is azt hordott a kötelező viselet helyett – mondta a Borsnak az özvegy, Viktória. A férfi halála előtt adta feleségének azt a memóriakártyát, melyen a megdöbbentő felvétel látható, amit a halála napján, a kertben álló kocsiban vett fel. Meghagyta: csak később nézze meg. Viktória nem haragszik szerelmére, azt mondta, ha előbb látja a felvételt, akkor sem avatkozik közbe:

– Folyamatosan tépelődött, hiszen olyan emberek közé akarták zárni, akik ellen ő mindig is harcolt, esetleg olyanok közé, akiket éppen ő juttatott oda. Kérdem én: kényszeríthettem volna egy olyan útra, amelyre nem akart rálépni? Lehet, nyersen hangzik, de tiszteletben tartottam az akaratát. Tudtam, hogyha bemegy a börtönbe, végez magával, márpedig nem akart rabruhában meghalni, inkább úgy, ahogyan ő szerette volna: katonaruhában, méltósággal – magyarázza Viki. János így is tett: golyóálló mellényben, katonaruhában, sisakban ment ki az erdőbe, ahol szabályos katonai sáncot ásott:

– Már régóta beszélgettünk róla, mennyit bírna ki, egy évben egyeztünk meg. Tovább azonban nem tudta volna titkolni a kilétét, intelligenciáját. Múlt pénteken két és fél órát beszélt egy volt rabbal, tanácsokat kért. Ő is azt javasolta, ne árulja el, hogy polgárőr és katona volt. – mondja Viki, aki az utolsó pillanatban is bízott benne, hogy férje az életet választja:

– Aznap az egyik szobában a börtönholmija, a másikban a katonai szerelése volt, ingadozott a két szoba között. Végül a katonait választotta, bár tudtam, mit jelent, még reménykedtem – szögezi le. A férfi ruháit elégették, János kérte, ne temessék.

– Hamvasztjuk, az urnát hazahozzuk, hogy mindenki elbúcsúzhasson tőle. Sosem hittem, hogy a videónak ekkora hátása lesz, pedig megmondta, ha csinálok valamit, nagy híre lesz.

Igaza lett, a videót többen megosztották, pár órán belül százezrek nézték meg.

A helyiek döbbenten állnak a tragédia előtt, szerették a polgárőrt.

– Mindene volt a polgárőrség, hallottuk is, hogy terepszínű ruhában, terepszínű pokrócon, térdelve lőtte magát fejbe, úgy hallottam, hogy állon. Kétszer is hívta a rendőrséget, de először nem vették komolyan. Később már csak a holttestét találták meg a zsaruk – mondja a férfi ismerőse.
Forrás: TheNews

Exit mobile version
Megszakítás