Hirmagazin
Image default
Sport

Telt házas a magyar-portugál, minden jegy gazdára talált

Hétfő (2017. augusztus 28-a) délutánra az összes jegyet megvásárolták a szurkolók a szeptember 3-i (mai) Magyarország-Portugália vb-selejtezőre.

A magyar válogatott augusztus 31-én (20.45) Lettországot fogadta, szeptember 3-án pedig (20.45) Portugáliát fogadja világbajnoki selejtező mérkőzésen a Groupama Arénában. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége júniusi ülésén arról határozott, hogy a válogatott hátralévő három vb-selejtező mérkőzésére egységesen 1000 forintért vásárolhatnak nézőtéri jegyeket a szurkolók.

A portugálok elleni, szeptember 3-i selejtezőre a jegyek árusítása vasárnap délelőtt kezdődött meg a Szurkolói Klub tagjai számára, és mintegy 3,5 óra alatt el is fogytak az első körben piacra kerülő belépők. A jegyárusítás hétfőn 10.00 órakor indult újra, ekkor a rendelkezésre álló mintegy 6000 jegyet már korlátozás nélkül vásárolhatták meg a szurkolók, interneten és személyesen egyaránt. A jegyek négy óra alatt gazdára találtak, kora délutánra teljesen megteltek a nézőtéri helyek, késő délutánra pedig a VIP-jegyeket is megvásárolták a szurkolók.

meccsjegy.mlsz.hu a szokásosnál nagyobb terhelésnek volt kitéve a jegyvásárlás óráiban, sokaknak várniuk kellett a kiszolgálására. Köszönjük a jegyvásárlók türelmét, és azon szurkolók megértését, akik végül az óriási érdeklődés miatt nem jutottak belépőhöz.

A hagyományos jegyek egységes ára: 1.000.- (egyezer) Ft.

Meccstörténet – áttekintés:

Forrás és képek: mlsz.hu

 

 

Kapcsolódó hírek

Az éllovas Puskás Akadémia a 95. percben szerzett góllal 2-1-re nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján..

Géza

Női vízilabda BL: Az FTC is kikapott, az utolsó körben dől el a csoportelsőség – részletek..

Géza

Ma este 19:30-kor a Nagyerdei Stadion ad otthont az OTP Bank Liga rangadójának, ahol az éllovas Puskás Akadémia FC csap össze a tavaszi szezonban eddig hibátlan Debreceni VSC-vel (DVSC).

Géza
Megszakítás