1 C
Budapest
2023. február. 6. hétfő

Teljesen elpusztította a daganatokat egy új rákterápia

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A rák minden nyomát, így a távoli áttéteket is elpusztította egerekben két immunstimuláns szer, amelyből kis mennyiséget fecskendeztek közvetlenül a daganatba az amerikai Stanford Egyetem kutatói.

Ez a kezelési mód minden típusú, így a spontán kifejlődő daganat esetében is működik – olvasható az egyetem honlapján ismertetett tanulmányban. A kutatók úgy vélik, hogy ezen szerek nagyon kicsi mennyiségének helyi használata gyors és viszonylag nem drága rákterápia lehet, valószínűleg nincsenek káros mellékhatásai, amelyek gyakran fellépnek az egész test immunstimulálása során.

Amikor ezt a két szert együtt használtuk, láttuk a daganatok eltűnését testszerte. Ezzel a módszerrel nincs szükség sem daganatspecifikus immuncélpontok azonosítására, sem pedig az immunrendszer teljes aktiválására”– mondta Ronald Levy onkológus professzor.

Ronald LevyFORRÁS: STEVE FISCH

A Science Translational Medicine című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerinta kísérletben részt vett 90 nyirokmirigyes egér közül ezen módszerrel 87 meggyógyult a rákból.Három állatnál a betegség kiújult ugyan, de egy második kezelés után a daganat visszafejlődött. Az egereknek két daganatuk volt, a kutatók azonban csak az egyikbe fecskendezték közvetlenül a két szert, amely nemcsak a célba vett daganatot, hanem a másikat is elpusztította.

A kutatók az eljárást mell- és bélrákban, valamint melanomában szenvedő egereknél is alkalmazták, minden ráktípus esetében ugyanazt az eredményt kapták. Az egyik hatóanyagot már emberi használatra engedélyezték, a másodikat pedig tesztelték emberi használatra a kutatáshoz nem kötődő más klinikai próbákban.

A stanfordi kutatók januárban már elindították a gyógymód klinikai próbáját nyirokmirigyrákos betegek körében. 15 olyan beteget vonnak be a tanulmányba, akiknek még a betegség a kezdeti stádiumban van. Amennyiben sikerrel járnak, Levy professzor úgy véli, hasznos kezelési mód lehet sokféle daganattípusra. Egy olyan jövőt lát maga előtt, amikor az orvosok befecskendezik a két immunstimulánst a daganatba még az előtt, hogy műtéti úton eltávolítanák azt, hogy megakadályozzák a kiújulását, a rákos sejtek vándorlását vagy jövőbeni daganatok kifejlődését genetikai mutációk miatt, mint a mellrákot okozó BRCA1 és 2 gének.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hamburgert csinált áldozataiból, majd eladta idegeneknek (18+)

Az elmúlt évtizedek egyik legborzalmasabb bűnügyének története a következő: Joseph Roy Metheny 1955. március 2-án született az amerikai Baltimore-ban....

Kína: Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt léggömb

Meteorológiai kutatásokat végzett az amerikai légtérbe tévedt kínai léggömb, amely azért tévedt ilyen messze a tervezett útvonalától, mert...

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

Az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében a hét közepén felfedezett kínai léggömböt, amely az amerikai...

Eddig is rovarokat ettünk, legfeljebb nem tudtunk róla

Hatalmas felhördüléssel fogadta a hazai közvélemény az Európai Bizottság két januári döntését, melyek értelmében a gyártók az EU-ban...