A 2025. évi Forma–1-es idény a Mexikóvárosi Nagydíjjal folytatódik. Az előző hétvégén még szorosabb lett a világbajnoki pontverseny élmezőnye, ráadásul az üldöző Max Verstappen ötször is nyert futamot a Rodríguez testvérekről elnevezett versenypályán, így a fejlesztésekkel már nem tervező McLaren előnye tovább csökkenhet. A mexikói nyitányon rögtön nagy felfordulás lesz, de így a számos beugró pilótára is lesz lehetőség figyelni.
Az előző évezredben két különböző időszak alatt tizenöt alkalommal rendeztek Közép-Amerikában Forma–1-es futamot. Akkor még a Mexikói Nagydíj nevet viselte az esemény, amely beszaladó kutya és bedobált üvegek miatt is emlékezetes volt. A 2015-ös visszatérésekor is így hívták a helyi rendezvényt, 2021 óta azonban már Mexikóvárosi Nagydíj a hivatalos név, és a szerződés értelmében legalább 2028-ig ez is lesz. A pálya kiemelkedően legeredményesebb versenyzője Max Verstappen, aki már ötször is győzött itt, miközben kettőnél több világbajnoki futamot senki nem nyert rajta kívül. Tavaly ugyanakkor Carlos Sainz a Ferrarival megállította a holland pilóta sikersorozatát. Ennél jóval régebb óta vár mexikóvárosi elsőségre a McLaren – Lando Norris vagy Oscar Piastri Ayrton Senna (1989) óta a wokingiak első futamgyőztese lehet a Rodríguez testvérekről elnevezett aszfaltcsíkon, és ennek teljesülése esetén az egyéni vb-cím is karnyújtásnyira kerülhetne.
A ritka levegő fontos szerepet játszhat
Bár a teljes versenyhétvégére száraz, szinte szélcsendes időt jósolnak 25 Celsius-fok környéki hőmérséklettel,
a 2200 méternél is nagyobb tengerszint feletti magasság okozta ritkább levegő komoly kihívást jelenthet a pilótáknak és az autóknak egyaránt.
Habár Verstappen a legutóbbi négy versenyhétvégén 54 ponttal csökkentette a lemaradását az éllovas Piastrival szemben, a McLaren mégis úgy döntött, hogy megmarad a jelenlegi autójánál és idén már nem fejleszti tovább azt. Ez jó hírnek ígérkezik a semleges rajongók mellett a Red Bullnak is, amely az austini futam elején bizonyította, hogy bármire képes Verstappen címvédése érdekében.
Kilenc pilótacsere az első szabadedzésen
Noha Sergio Pérez a 2025-ös szezont kihagyja, a rendre lelkes mexikói drukkerek így is szurkolhatnak hazai versenyzőnek a hétvégén, hiszen az első szabadedzésen Patricio O’Ward fogja vezetni az egyik McLarent. A 26 éves pilóta olyannyira nem egyedüliként veszi fel a beugró szerepét, hogy a tervek szerint a Sauber kivételével az összes istálló felhasznál egy alkalmat arra, hogy a szabályok értelmében egy újoncnak lehetőséget adjon a nyitányon.
| csapat | beugró pilóta | kit helyettesít |
|---|---|---|
| McLaren | Patricio O’Ward | Lando Norris |
| Mercedes | Frederik Vesti | George Russell |
| Ferrari | Antonio Fuoco | Lewis Hamilton |
| Red Bull | Arvid Lindblad | Max Verstappen |
| Williams | Luke Browning | Carlos Sainz Jr. |
| Racing Bulls | Ivasza Ajumu | Liam Lawson |
| Aston Martin | Jak Crawford | Lance Stroll |
| Haas | Hirakava Rjó | Oliver Bearman |
| Alpine | Paul Aron | Pierre Gasly |
Verstappen a McLarenek mellett Vettelt is megelőzné
Max Verstappen és a szintén négyszeres világbajnok Sebastian Vettel több csatát is vívott korábban Mexikóban, és a holland éppen itt előzheti meg Red Bull-os elődjét a Forma–1-es dobogók számában – jelenleg mindkettejüknek 122 van, ezzel az örökranglista harmadik helyén állnak. A ferraris Charles Leclerc eközben pályafutása 50. pódiumáért hajt, és segítheti a monacóit, hogy a legutóbbi két évben harmadikként zárt itt, ahogyan múlt vasárnap is ezen a helyen végzett.
Az eddigi 24 mexikóvárosi versenynek 16 különböző győztese és 17 különböző pole-pozíciósa volt, az első helyről induló pilótát azonban csupán 11 alkalommal intette le elsőként a kockás zászló.
A tavalyi futamgyőztes Sainz közéjük tartozik, de a spanyol idei megismételt sikere eléggé valószínűtlen a Williamsszel, ráadásul az esélyeit az öt rajthelyes büntetése még tovább csökkenti.
Bár egy éve Verstappen és Norris itteni harcáról a holland súlyos (kétszer tíz másodperces) büntetése miatt sokat beszéltek, az elmúlt években mégis kevés igazán emlékezetes Mexikóvárosi Nagydíjat rendeztek. Ez a körülmények és a pálya kialakítása mellett az általában egyoldalú idényeknek is volt köszönhető. Idén utóbbiról nincs szó: Verstappen és a McLarenek csatája miatt mindenképpen érdekes lesz a hétvége, ahogyan minden bizonnyal az azután hátralévő négy futam is.
Forma–1, Mexikóvárosi Nagydíj, menetrend
- péntek: első szabadedzés 20.30, második szabadedzés 24.00
- szombat: harmadik szabadedzés 19.30, időmérő 23.00
- vasárnap: futam (71 kör) 21.00
A pontverseny állása, pilóták:
- Piastri 346 pont
- Norris 332
- Verstappen 306
Konstruktőrök:
- McLaren 678 pont – már világbajnok
- Mercedes 341
- Ferrari 334

