Home Főhírek Gazdaság Tehetségfejlesztő programot hirdet a Mol

Tehetségfejlesztő programot hirdet a Mol

Forrás: MTI

Több mint 170 álláslehetőséget kínál frissdiplomásoknak mérnök, közgazdász, IT, természet- és társadalomtudományi területeken a Mol-csoport tehetségfejlesztő programja, amelyre április közepéig lehet jelentkezni – közölte a magyar olajipari vállalat az MTI-vel.

tehetségfejlesztő program

A tájékoztatás szerint a Growww pályakezdő program 13 országban hirdet állásajánlatokat, Magyarországon több mint 70 pozíciót, a felvett pályázókkal egy évre szóló munkaszerződést kötnek. A nyertesek részt vesznek a vállalat mentorálási programjában és nemzetközi munkakörnyezetben bizonyíthatnak.

Tavaly a jelentkezők 35 százaléka nő volt, ami magasabb az ipari átlagnál. Az eddigi tapasztalatok szerint a program befejezése után a legtöbb résztvevő a Mol-csoportnál folytatja karrierjét szakértői vagy specialista pozícióban, a program 2007-es indulása óta 1770 pályakezdőt vett fel a cég.

A vállalat az egyetemistáknak is elindította tehetségfejlesztő programját, a Freshhh-t, amelyre a háromfős csapatok március 29-ig regisztrálhatnak. Az olaj- és gázipart szimuláló játékra jelentkezőknek első körben egy új olajvállalatot kell felépíteniük, kutatási és befektetési döntéseket kell hozniuk, feladatuk a legnyereségesebb termékkínálat kialakítása is.

A legjobb három csapat együttesen több mint 7,5 millió forintot nyer, az első öt csapat pedig esélyt kap arra, hogy csatlakozzon a Mol-csoport Growww programjához. 2007 és 2015 között 760 országból, mintegy 250 felsőoktatási intézményből több mint 20 ezer diák jelentkezett, csak tavaly rekordszámú, 2210 csapat nevezett – olvasható a Mol hivatalos honlapján.

 

Exit mobile version
Megszakítás