Ezt nem fogom elfelejteni egyhamar az biztos..
Sz. Ildikó osztottam meg történetét. Azt gondolom, hogy van mit tanulnunk tőle, hiszen ma emberségből jelesre vizsgázott.
‘Ez ma történt velem az egyik nagyobb vidéki áruházban. Állunk a kislányommal a pénztárnál, előttünk egy idős néni fizet.
Kosarában semmi szükségtelen csak ami a mindennapokhoz kell. Volt nála még két tábla Milka csoki és egy doboz sütemény. Arra gondoltam, biztosan az unokáival fog találkozni. Mikor fizetésre került a sor az idős hölgy kiborította a pénztárcájából az összes pénzt, de sajnos nem volt elég. 650 forintra lett volna még szüksége. Ekkor a pénztáros lekezelő hangnemben megkérdezte: Mit akar vissza rakni ezekből a vásárolt árukból.
Ekkor vágtam közbe, hogy semmit, majd én odaadom a hiányzó összeget. Persze a néni először tiltakozott és nem akarta elfogadni. A pénztáros nagyra kerekedett szemekkel flegmán kérdezte tőlem, hogy ‘Miért fizetné ki, mikor nem is ismeri?’
Nem méltattam válaszra a kérdését. Szó nélkül adtam oda a pénzt neki. Nem értem…Miért kellene ismernünk ahhoz valakit, hogy segítsünk neki? Megvárt minket és miután mi is fizettünk, a kedves hölgy könnyes szemmel ölelte át a kislányomat és engem is.
Azt mondta, hogy hatalmas boldogság látnia azt, hogy léteznek még ilyen kedves emberek! Azt hiszem a tekintetét soha életemben nem fogom elfelejteni! Nagyon megható volt.’ Egy megosztással fejezzük ki tiszteletünket!
Forrás, fotó: Tudásfája / Hirmagazin.eu
Fotó: Fuszek Gábor
