7.4 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekTegnap: Áder János a budavári zsinagógában gyújtott gyertyát az áldozatok emlékére..

Tegnap: Áder János a budavári zsinagógában gyújtott gyertyát az áldozatok emlékére..

Áder János köztársasági elnök a budavári zsinagógában gyújtott gyertyát szerdán, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján.

A megemlékezésen Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija arról beszélt: a „sötétségre emlékezni önmagában a sötétségért” nincs értelme. Az emlékezés célja a zsidó hagyomány szerint az, hogy „mi is reményt, erőt tudjunk meríteni” belőle – mondta.

Felidézte a váci Meizles főrabbi történetét, akit 1944 tavaszán tisztelői szerettek volna elbújtatni, de ragaszkodott ahhoz, hogy a közösségével maradjon. Így került az auschwitzi táborba, ahol azzal kellett szembesülnie, hogy azok többsége, akikért vállalta, hogy elhurcolják, már nincs életben.

A rabbi, aki érezhetett keserűséget, reményvesztettséget és szorongást, mégsem a saját veszteségére koncentrált, hanem azt kereste, holt tud fényt gyújtani Auschwitz sötétségben. Így talált rá arra a három barakkra, ahol Észak-Kelet-Magyarországról és Kárpátaljáról elhurcolt tizenéves fiatal rabbinövendékeket, diákokat tartottak fogva.

A rabbi védelmébe vette a fiúkat, imádkozott velük, tartotta bennük a reményt. 1944 őszén, a zsidó újév, a ros hasana ünnepén a rabbi életét kockáztatva beszökött a barakkba, hogy megfújja a sófárt a fiúknak.

Köves Slomó megjegyezte: ez csak egy a sok történet közül, amelyek Meizles rabbi hősiességét példázzák. Úgy fogalmazott: „ha van ok arra, hogy ennyi év távlatából emlékezzünk a holokauszt sötétségére, az csakis az lehet, hogy megtaláljuk ezeket az apró fényeket, amelyek reményt adnak a sötétségben”.

Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává, annak emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work