Mikor is jön a Mikulás? Ha benned is felmerült legalább egyszer ez a kérdés, akkor kattints máris, mert cikkünkből megtudhatod a legfontosabb információkat.

December 5-én vagy december 6-án érkezik a Mikulás?

Ha téged is elbizonytalanítanak az időpontok, akkor a lehető legjobb helyen jársz, hiszen összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat. Szóval, máris megtudhatod, mikor jön a Mikulás.

Honnan ered a Mikulás?

Ha megkeveredsz a dátumokban, az nem feltétlenül a te hibád. Jól gondolod ugyanis, hogy a Mikulásnak köze van a december 6-i Miklós névnaphoz. A mürai Nikolas, avagy a később szentté avatott Miklós püspök ugyanis valójában maga volt az első Mikulás.

Az időszámításunk szerinti 270 és 343 között élt Miklós gazdag család sarjaként örökségét Isten szolgálatába akarta állítani. Úgy döntött, a pénzzel segít a rászorulóknak. A Mikulás első ajándékozását érdekes történethez kötik. Amikor Miklós meghallotta, hogy a szomszédságában élő család feje kénytelen három lányát az utcára küldeni, mert már élelemre sem futja szűkös bevételeikből, egyik éjjel titokban az ablakon keresztül zsebkendőbe csomagolt aranyat dobott a házba. Az apa másnap reggel találta meg a pénzt, így – Istennek hálát adva – lányait megkímélhette a megaláztatásról, és kiházasíthatta őket.

Szent Miklós halálának napja éppen december 6-ra esett, így ezen a napon avatták őt sok száz évvel később szentté, és Magyarországon ezen a napon ünnepeljük a Miklós névnapot is.

Mikor jön a Mikulás?

A Mikuláshoz kapcsolódó szokást a 19. században vezették be hazánkban, amely az előbbi történetet követi.

Így a Mikulás december 5-én éjnek leple alatt érkezik, hogy aztán másnap reggel, december 6-án a gyerekek boldogan találhassák meg csizmáikban az ajándékokat.

A csizmákat tehát 2015. december 5-én, szombaton kell kitisztogatni és kikészíteni az ablakba, hogy éjjel a Mikulás megpakolhassa csokoládéval, cukorkával és netán néhány szál virgáccsal, amit másnap, vasárnap reggel találnak meg a gyerekek.

Forrás: tudasfaja.com