4.7 C
Budapest
2023. január. 31. kedd

Te is szereted a kocsonyát? Ezt te sosem gondoltad volna róla!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Nem állítjuk, hogy a kocsonya a legdivatosabb étel. Pláne, ha nem urizálunk aszpikba bújtatott csirkével, libával, hallal, hanem bevállaljuk a disznóságot. Na, pont ettől lesz állati jó.

Nemrég  kiderült róla, hogy nem csak finom, de ez az egyik legegészségesebb elkészítési formája a húsnak.

Amikor friss húst fogyasztunk, a szervezetünk túlságosan leterhelődik, nehezen tudja egyszerre befogadni, és megemészteni. Ezért van az, hogy közvetlenül a húsfogyasztás után fáradtnak, és túlterheltnek érezzük magunk. Ilyenkor a szervezet egy csomó energiát kell fektessen abba, hogy megeméssze a húst.

A szakemberek szerint sokkal jobb, ha a disznóhúst kocsonya formájában fogyasztjuk, hiszen fele annyit kell dolgozzon vele a gyomrunk, és az emésztőszerveink. Régen úgy tartották, hogy a kocsonya túl zsíros, és nem tesz jót az egészségünknek, azonban mára ez a szemlélet megváltozott.

A táplálkozás szakértők szerint a kocsonyában található zsírok nagyon gazdagok aminosavakban. Éppen ezért például nagyon hasznosak lehetnek a kozmetikaiparban is, hiszen kiváló regeneráló hatással rendelkeznek.

A kocsonya lizintartalma miatt erősíti az immunrendszert, C-vitamin tartalma miatt pedig elősegíti a kollagén felszívódását, és termelődését, így nagyon jót tesz a bőr, és a köröm egészségének is. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a kocsonya tetején található zsírt szedjük le, hiszen bőven elegendő a szervezet számára az, ami a húson van.

Ezt már olvastad? A tökéletes és isteni kocsonya titka, amit sok konyhában nem ismernek!

A tökéletes kocsonya titka a zselatinban rejlik, ezért használjunk az elkészítéséhez minél több csontot. A bőr, a fül, és a köröm szintén elősegíti, hogy minél hamarabb megkössön a kocsonya. A kocsonyát fogyaszthatjuk egy nagy adag salátával, így hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egészségesebb legyen.

Forrás: tudasfaja.com

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Elfelejtette összefogni köntösét Szőke Zsuzsi, mielőtt magát fotózta – kép

Meglepően merész fotót mutatott magáról a TV2 sztárja, Szőke Zsuzsi, akit a Dancing with the Starsból ismert meg...

Az MTVA fegyveres biztonsági őrei a földön húzták Varju Lászlót – a DK kifogásolja, hogy Varju Lászlót marasztalta el a bíróság..

Bűnösnek mondta ki a bíróság a DK-s Varju Lászlót garázdaságban és a választás rendje elleni bűntettben „A Varju László...

Ekkor lesz vége a háborúnak és ennyi veszteség lesz a szembenálló feleknél – a mesterséges inetlligencia válaszol..

Kérdésünkre „válaszolva” a ChatGPT felidézte a háború okait, körüljárta a putyini Oroszország végét, valamint azt is, hogy Ukrajna...

Magyarországot nem szállít fegyvereket Ukrajnának, ás most már Csehország és Szerbia sem.. – videó

Szerbia és Csehország sem küld fegyvert a háborúban részt vevő országoknak – szögezték le az ország vezetői egy...