9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportSporthirek"Te is bajnok vagy!" – Ritka sportszerű gesztust tett a magyar világbajnok

„Te is bajnok vagy!” – Ritka sportszerű gesztust tett a magyar világbajnok

Világbajnok és nagyszerű sportember: Rasovszky Kristóf nagyszerű gesztussal rukkolt elő fantasztikus győzelmét követően!

Rasovszky Kristóf már a vizes világbajnokság első napján aranyérmet szerzett, ezzel pedig egyből történelmet is írt, hiszen a nyíltvízi szakág történetének első magyar világbajnoki győzelmét ért el.

Hatalmas fölénnyel nyerte az 5 kilométeres távolságot, tulajdonképpen pihenve figyelte, ahogy a többiek tisztes távolságból küzdenek a dobogós helyekért. Miután megkapta az aranyérmet egy brazil újságíró szólt neki, hogy van egy szudáni versenyző, akinek egészen hihetetlen története van. Mohamed Ibrahim hajnali háromkor érkezett meg Dél-Koreába, saját magának kellett kifizetnie az útiköltséget, hogy élete álma teljesüljön és egy világbajnokságon úszhasson.

A fiatalember szinte alig aludt, úgy indult másnap a versenyen, ráadásul nem nevezhető a legnagyobb klasszisnak sem, így érthető, hogy utolsó helyen ért célba. Olyannyira, hogy a szervezők még azon is gondolkodtak, hogy nem várják be a lassú tempóban érkező sportolót, de végül alapos csúszással sikerült megérkeznie. A már említett brazil újságíró pedig elmesélte ezt a történetet Rasovszky Kristófnak, majd szimpatikusan azt javasolta, hogy mondjon egy-két jó szót neki.

A magyar világbajnok pedig elindult megkeresni a szudáni versenyzőt, és ahelyett, hogy két jó szót szólt volna az úszóhoz, levette az aranyérmét és a nyakába helyezte. “Emlékszel, mit mondtak az eligazításon? Aki itt elindul, és aki teljesíti a távot, az mind bajnok, helyezéstől függetlenül. Te is bajnok vagy!” – szólt hozzá, miközben elkészültek a közös fotók.

Egy igazi bajnoka van Magyarországnak!

A történetet Horváth Gergely Áron Facebook-oldalán találtuk!

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem