Home Életmód Egészség - betegség Távol-keleti vírus terjed a Balatonon

Távol-keleti vírus terjed a Balatonon

A pontyödéma a legyengült nagyobb halakat érinti a felmelegedő vízben

– mondta a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Harmadik alkalommal szerveztek balatoni szezonkezdethez kapcsolódóan kerekasztal beszélgetést Fonyódon. A térség politikusai és turisztikai szakemberei bíznak abban, hogy idén is sokan ellátogatnak a tóhoz, a fejlesztések pedig folytatódnak a balatoni és a háttértelepüléseken is – írja a sonline.hu.

2019-ben 42 millió vendégéjszakát töltöttek el hazánkban és ez a szám elérhető lesz év végére – mondta el Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusstratégia megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettese egy a Balatonról szóló kerekasztal-beszélgetésen. Tavaly a turisták 80 százaléka belföldről érkezett, 7,8 millió vendégéjszakát töltöttek el a tónál, és idén sem estek vissza a foglalások se belföldről, se külföldről a háború miatt.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: a koronavírus járványhelyzetben 2020-ban soha ennyien nem horgásztak a Balatonnál és idén is sok horgászra számítanak. A nemzetközi versenyek utáni halpusztulásról azt mondta, hogy egy távol-keleti vírus érte el hazánkat, a pontyödéma a legyengült nagyobb halakat érinti a felmelegedő vízben.

Nyitókép: I love takeing photos and i thin/Getty Images

infostart

Hirmagazin.eu

ElőzőFelbukkant újra: Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a szombati kabuli merényletért
KövetkezőA NATO rémisztő bejelentése a háborúról
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás