5.4 C
Budapest
2023. február. 4. szombat

Tavaszköszöntő vadvirágaink

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

2015 03 11 082755

A geofiton növények különleges életmódot folytatnak: az év legnagyobb részét a föld alatt töltik. Így hát, amikor előbújnak, bizony gyorsan kell cselekedniük: a virágbontást, a termés beérlelését és a visszahúzódást mindössze néhány hét alatt kell véghezvinniük.
Tavaszköszöntő vadvirágaink

Annak tehát, aki az alábbi vadnövényeket élőben is meg szeretné csodálni, érdemes a közeljövőben minél több gyalogtúrára indulnia.

Odvas keltike

2015 03 11 082803

Kora tavasszal tett erdei kirándulásaink során sokfelé találkozhatunk az Európa legnagyobb részén, így a Kárpát-medencében is őshonos keltikékkel, amelyek nemcsak szépséges virágaikkal, de még nevükkel is a kikeletet köszöntik.

A mákfélék családjába tartozó keltikék gyertyános-tölgyes, bükkös erdők, ligeterdők lombjainak árnyékában, a nedves, humuszos talajban megbújva élnek szinte egész éven át, mígnem márciusban előbújnak rejtekükből, és színes mezőket festenek a még lombtalan fák alatti avartakaróba. Az általában tömegesen megjelenő keltike 15-20 cm magas csupasz, húsos szárának csúcsán leggyakrabban lila, liláspiros, vagy lilásrózsaszín virágokból álló fürtöket nevel, az illatozó virágok azonban esetenként fehérben, ritkábban rózsaszínben is tündökölhetnek. A keltike virágainak jellegzetessége a felső szirmukon növesztett sarkantyú, amely után a kis növényt kakaslábnak is nevezik.

A hosszú nyélen tagolt leveleket növesztő keltikék színpompájában április végéig gyönyörködhetünk. Az odvas keltike az elvirágzást követően visszahúzódik a földbe, ahol a nagy méretű, üreges – vagyis odvas – gyökérgumója által elraktározott tápanyagkészletből táplálkozva várja a következő tavaszt.

2015 03 11 082814

Bár a keltike esetében gyógyhatásokról is beszélhetünk – a növényből kivont egyes hatóanyagokat a gyógyszergyárak nyugtató, illetve kedélyjavító hatású készítmények előállítása során használják –, a növényt semmiképp ne fogyasszuk el, mert erős idegbénító vegyületei révén mérgező lehet. Akik bátran fogyaszthatják a növényt, azok a kis apollólepke hernyói, amelyeknek egyetlen tápláléka éppen a ránk nézve veszélyes keltike.

Csillagvirág

A csillagvirágfajok közül művelt kertekben leggyakrabban alighanem a bókoló csillagvirág (Scilla sibirica) jellegzetes kék harangocskáival találkozhatunk, miután azonban ez a Kárpátoktól nyugatra a természetben nemigen fordul elő, hazai kirándulásaink során őt nem fogjuk viszontlátni. Annál jobban örvendhetünk azonban akkor, ha utunk során váratlanul a jácintfélék családjába tartozó nemzetség Kárpát-medencében is őshonos fajaira – a ligeti, a tavaszi, az erdélyi, illetve a nyugati csillagvirágra – bukkanunk, s akkor sem feltétlenül kell bánkódnunk, ha a talált növényt nem tudjuk pontosan beazonosítani, hiszen a hazai csillagvirágfajok erősen hasonlítanak egymásra: egytől-egyig 10-25 cm magas, hagymájukból mindössze 2-4, szálas levelet növesztő növények, amelyek vöröses tőkocsányukon nevelt kék, illetve kékeslila fejekből álló virágfürtökkel hirdetik a tavasz eljöttét.

2015 03 11 082824

A Magyarországon legelterjedtebb ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) általában márciusban nyílik, hosszabb ideig tartó téli fagyot követően azonban előfordul, hogy csak áprilisban merészkedik elő. A kis növény valódi otthona a Duna ártere; a tövükön fehér foltot viselő kékeslila szirmok által formált csillagocskákra ezt leszámítva leggyakrabban a Dunántúl lombhullatók által uralt vidékeinek nedvesebb völgyeiben, vízpartjain bukkanhatunk. A ligeti csillagvirág az ország keleti részében csak elvétve fordul elő, az erdélyi csillagvirágban (Scilla kladnii) azonban Magyarország határain belül szinte kizárólag a Szamosközben gyönyörködhetünk, mégpedig általában március eleje és április közepe között. A társaiéra erősen hasonlító, tövében elfehéredő kék leplű virágokkal büszkélkedő tavaszi csillagvirág (Scilla bifolia) a ligeti csillagvirághoz hasonlóan a hazai árterek gyakori virága.

Bármelyik fajára bukkanjunk is utunk során a szépséges csillagvirágnak, semmiképp ne gyűjtsük, mert a növény minden Magyarországon élő faja védett.

2015 03 11 082835

Forrás: szepzold; Kép: szepzold;

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Mi az a tisztatér és milyen szabályozás vonatkozik rá?

A tisztatér fogalma sokak számára ismeretlenül cseng, pedig mind az egészségügyben, élelmiszeriparban, mind a kutatásban hatalmas jelentőségű. Emellett pedig...

A gőz jótékony hatásai – hogyan gőzfürdőzzünk?

Megfelelő használat esetén a gőzfürdő hatékonyan oldja a stresszt, relaxál, felfrissít, szebbé teszi a bőrt, javítja az általános...

Mély szakadékba zuhanhat a bitcoin, és nincs, ami visszahúzza

Tizenkilencezer dollár alá esett szerda reggel a bitcoin árfolyama, és ezzel egy nagyon fontos támasz alá nézett be....

Egymilliárd dollárt rejtő aranylelőhelyet találtak Boszniában

Világviszonylatban is figyelemre méltó aranylelőhelyet találtak Bosznia-Hercegovina nyugati részén. A Jajca környéki telér különlegesen magas nemesfémtartalma miatt több...