-1.8 C
Budapest
2023. december. 5. kedd

Tavaly felújította, most kirabolta a házat

Dátum:

Megosztás:

Egymást is meglopták a most elfogott bűnözők.

Elfogtak a rendőrök három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek egy újpesti férfi kirablásában; közülük ketten megkötözték, megverték és csonkítással fenyegették az áldozatot – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rablási osztályának vezetője.

Nyerges Béla elmondta: az áldozat egy középkorú férfi, aki maga jelentette be telefonon a rendőrségnek január 24-én, hogy megtámadták az otthonában, bántalmazták, megkötözték és elvitték az értékeit.

A sokkos állapotban levő férfi elmondta: egyedül él a családi házában, 18 óra körül zuhanyozni ment, ekkor elment az áram. Banális műszaki problémára gyanakodott, ezért csak felkapott egy kabátot, kinyitotta a ház ajtaját, hogy kimenjen ellenőrizni a villanyóraszekrényt, ekkor érte a támadás.

Két férfi már a küszöbön bántalmazni kezdte áldozatát, aki a földre került, ekkor visszahúzták a házba, ragasztószalaggal áttekerték a kezét és a lábát, a szemére is tettek ragasztószalagot, majd ütni-verni kezdték a fejét, követelve, hogy adja át értékeit, mondja meg, mit hol találnak a lakásban – sorolta az alezredes.

A támadók két konyhakést szorítottak a férfi nyakához, arcához, füléhez, és egyebek mellett azzal is megfenyegették, hogy levágják az ujjait, ha nem működik együtt. A férfi azt mondta, hogy csak 5 ezer forint van nála, az elkövetők azonban 7 ezer forintot találtak a tárcájában, ezért ismét megverték áldozatukat.

Az alezredes elmondta azt is, az egyik elkövető tudta, hogy van egy széf a házban, azért is bántalmazták a férfit, mert ezt magától nem mondta el. A nyitókódot a tulajdonostól megszerezve kinyitották a széfet, ám abban nem találtak értékeket. Ezután elvették a férfi két bankkártyáját, amelyek PIN-kódjait is megkapták. Az egyik rabló ekkor otthagyta a társát, elment egy közeli ATM-hez és pénzt vett fel a kártyáktól. Ezt többször is megismételték úgy, hogy a férfit arra kényszerítették, a interneten keresztül a bankjánál emelje meg a napi felvehető limitjét.

Amikor látták, hogy több pénzt nem tudnak szerezni, a férfit egy másik szobában székhez kötözték, majd rázárták a ház ajtaját.

A bűncselekmény három és fél órán keresztül tartott – mutatott rá Nyerges Béla, hozzátéve: a férfinak végül sikerült kiszabadítania magát, a hátsó ajtón kiosont, majd a kerítésen átmászva a szomszédjához menekült és ott kért segítséget.

A nyomozásról az alezredes elmondta: már az első órákban meghallgatták a szomszédokat, akik bár nem észlelték a bűncselekményt, felfigyeltek az utcában egy „idegen autóra”. Beszámoltak arról is, hogy tavaly az áldozat házán nagyobb felújítást hajtottak végre, az egyik munkáscsapat vezetőjét látták hasonló kocsival.

A rendőrök megtalálták az érintett autó rendszámát, ez alapján pedig a tulajdonost, egy nyírségi, többszörösen büntetett előéletű férfit, majd gyorsan a rendőrség látókörébe került még két férfi, őket összehangolt akcióban Mátészalkán és Budapesten fogták el.

A házkutatások során a VIII. kerületi lakásban megtalálták a sértett mobiltelefonját, okosóráját, de még az elkövetéshez használt két konyhakést is. Ezeket a sajtótájékoztatón is bemutatták, továbbá egy piros cipőt, amelynek azért volt jelentősége, mert a hirtelen támadás miatt csak erre tudott visszaemlékezni a sértett.

A három gyanúsított közül ketten mindent tagadtak és nem tettek vallomást, harmadik társuk azonban őszinte, minden részletre kiterjedő vallomást tett

– mondta Nyerges Béla. Hozzátette: a férfi elmondta, hogy gyerekkoruk óta egy környéken laktak, ismerték egymást, a kivitelezésekkel foglalkozó L. Sándor segédmunkásként alkalmazta őket. Az egyik segédmunkás, K. András dolgozott is a megtámadott férfi házán.

A bűncselekményt T. János és K. András követte el, ők kapcsolták le a villanyórát is, míg L. Sándor a kocsiban várakozott, s ő fuvarozta K. Andrást is a ház és az ATM-ek között. Több körben 600 ezer forintot vettek fel a férfi számlájáról.

Az alezredes elmondta: a sértett nem volt vagyonos ember, minden pénzét a házfelújításra költötte, ezért is volt üres a széf. Az MTI kérdésére közölte: az elkövetők azért gondolhatták, hogy a férfi vagyonos, mert a ház felújításakor mindig a széfből fizette ki a munkálatokat.

„Az csak egy érdekes fordulat az ügyben, hogy a két végrehajtó meglopta a főnököt is, hiszen az ATM-ből felvett pénzek egy részét időnként zsebre rakták”

– fogalmazott Nyerges Béla.

Beszámolt arról is, hogy L. Sándor ellen betörések miatt is folyik eljárás, ezeket a férfi több esetben olyan helyszíneken követte el, ahol korábban szintén felújításokat végeztek.

A rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint a három férfit felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, a személyi szabadság megsértése és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket, és indítványozták a letartóztatásukat, amelyet a bíróság el is rendelt.

Nyitókép: Evgen_Prozhyrko/Getty Images

Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ítéletidő tombol Németországban – a kifutópályához fagytak a repülőgépek Münchenben

A bajor főváros repterét órákra le kellett zárni a havazás és a fagy miatt. Az X-en megjelent videó kísérő...

Döbbenetes videó arról, hogy mit okozhat az autó tetején szállított fenyőfa

Hogyan szállítsuk a fenyőt, ha autóval mentünk vásárolni és meglehetősen nagy fát választottunk? Videón magyarázzák el. A karácsonyi fenyő...

Életveszély: a világ legpofátlanabb bliccelőjét fotózták le az 1-es villamos hátulján – videó

Nem mindennapi megoldással utazott valaki a budapesti 1-es villamoson. Egy potyautas a jármű hátuljára kapaszkodott fel, és élvezte...

Mi történt? A közönségkedvenc nem tér vissza a Dancing with the Stars leginkább várt produkciójába

Az egyik produkció nem lesz teljes a Dancing with the Stars szombati döntőjében. A korábbi közönségkedvenc nem vesz...