19.5 C
Budapest
2024. május. 8. szerda

Tataháza bemutatása

A község a bácskai löszháton Bajától 28, Bácsalmástól 6 km-re fekszik. A települést átszeli az 55-ös számú főút. Nyugati szélén folydogál az Illancsban eredő Kígyós-ér, mely szárazabb nyarak idején elveszti vizét. A község belterületén van egy nádas tó, mellette egy jó állapotban lévő szélmalom áll. A község határában 1961-ben szarmata telepet és temetőt tártak fel, amelynek gazdag leletanyaga volt.
A községnek nincs címere, viszont a közelmúltban előkerült egy régi pecsétnyomó. Egy bácsbokodi villanyszerelő mester adta át a néhány évvel ezelőtt talált réz pecsétfejet a községnek. A pecséten „TATAHÁZA 1790” felirat látható, középén pedig egy kar, mely búzaszálakat tart – ez utóbbi Bácsalmás címerében látható motívum. A mester munka közben, egy falban találta, ahová szög helyett verték be. A pecsét feje hátul ugyanis egy szúrós hegyben végződött – erre erősítették pecsétnyomó nyelét.
Tataházát azonosítják az 1485-ben Thad néven említett településsel, mely birtokot korábbi tulajdonosai Czobor Mártonnak és Imrének eladtak. A török adólajstromok a bajai járásban Tótháza néven sorolják fel 1580-ban. 1598-ban a többi felsőbácskai település rác lakosságával együtt Tótháza rác lakossága is Esztergom vidékére költözött. A település elnéptelenedett. 1662-ben Tataháza pusztának nevezték, amely 1724-ben a Czobor, majd a Grassalkovich család bajai uradalmához tartozott. Grassalkovich 1764-ben kezdte meg a betelepítést Pest megyei és kiskunsági magyarokkal. Tataházát 1765-ben vették fel Bács megye adójegyzékére. 1770-ben 89 házban 110 magyar család lakott itt, 366 ökör és 100 ló tartozott a falubeliek tulajdonába.
A község első pecsétje 1776-ból származik. Az 1793. évi úrbéri összeírás szerint 102 gazda, 8 házas és 8 házatlan zsellér, egy tanító és egy jegyző lakta. A Grassalkovich család kihalása után gróf Zichy Ferraris Felix tulajdona lett, kinek kegyurasága alól önállósították magukat a község lakói, akik 1860-ban megvásárolták a birtokot. Folyamatosan újabb betelepülőkkel gyarapodott a lakosság. 1900-ban már 355 házban 1814-en laktak, az 1762 magyar mellett 27 német, 16 délszláv, 9 egyéb nemzetiségű, vallása szerint 1790 római katolikus, 5 református, 19 izraelita. A lakosság többsége mezőgazdaságból élt. 1833-ban építették az első szélmalmot, majd még hármat, 1871-ben pedig már gőzcséplőgép működött. 1851-ben, majd 1887-ben építettek iskolákat.
1879-ben postahivatalt létesítettek, 1883-ban pedig új plébániát építettek. A század végén két olvasókör működött a községben, az iskolának könyvtára is volt.

Cím: Tataháza Kossuth L. utca 60.
Tel: +36 (79) 344 013
E-mail: [email protected]
Web: http://www.tatahaza.hu

Előző hír
Következő hír

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work