3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekTarlós: Hétfőtől teljes vonalon jár majd a 4-es és 6-os villamos

Tarlós: Hétfőtől teljes vonalon jár majd a 4-es és 6-os villamos

Jövő hétfőtől újra teljes vonalon jár majd a 4-es és 6-os villamos

– mondta el Budapest főpolgármestere kedden a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.

Tarlós István azt közölte, hogy a felújítások szeptember 2-ra befejeződnek és a közlekedés zavartalanul megindul. A harmadik ciklusára készülő főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a 2010 előtti fővárosi vezetők a korábbi villamosokat lecserélték a jóval nehezebb Combinókra, de akkor „elfeledkeztek” a villamospályát, az alépítményt alkalmassá tenni a többletterhelésre.

Akkor tizenhétszer dőltek ki a vezetéktartó oszlopok is. Már 2015-ben és 2018-ban kicseréltek villamospálya-szakaszokat, és ezek már elbírják a Combinókat – tette hozzá.

Tarlós István az önkormányzati kampányról szólva arról beszélt: az ellenzék főpolgármesteri kampánya jórészt arra épül, hogy a fővárosi önkormányzatot, amely a város közszolgáltatásainak biztosítására és fejlesztésére rendelkezik jogosítvánnyal, „a parlament vagy a kormány konkurenciájának” tekintik.

„Kicsit ábrándos és szereptévesztő” ilyen kampányt folytatni – mondta, hozzátéve, hogy ilyen még soha nem volt. Tarlós István kijelentette: szaporodnak a jelzések, hogy az ellenzék kampánya mögött „kicsit ilyen bosszúra szomjas, frusztrált egykori SZDSZ-esek állnak”, a régi SZDSZ módszerei visszaköszönni látszanak.

A főpolgármester közölte: az ő vezetése alatt sokkal több fát ültettek Budapesten, mint 2010 előtt azok, akik most faültetéssel kampányolnak, valamint főpolgármesterként ő kötött megállapodást a kerékpárosokkal, és az utóbbi években 35 kilométer „tényleges” kerékpárutat építettek.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem