Hirmagazin
Image default
Rendőreink jó tanácsai (Prevenciók)

TALÁLKOZTÁL MÁR ON-LINE CSALÓVAL? – képek

A rendőrség szervezésében november 5-én 9 órai kezdettel tartották meg Győrben, a Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzata Vármegyei Rendezvényközpontjában a Találkoztál már online csalóval? elnevezésű konferenciát.

mátrix8
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Mátrix Program, prevenció, Facebook

Az eseményt dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitotta meg, majd Nagy Ágnes r. ezredes, a főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese köszöntötte a jelenlévőket.

mátrix5
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Mátrix Program, prevenció, Facebook

A kezdeményezés kiemelt célja volt, hogy még átfogóbb képet kapjanak a nyomozó hatóságok, ügyészségek, bíróságok, felsőoktatási intézmények és pénzintézetek tagjai a napjainkban kiemelkedő mértékben növekvő, kibertérben elkövetett bűncselekményekről, azok megelőzési lehetőségeiről, nyomozati metodikáiról.

mátrix7
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Mátrix Program, prevenció, Facebook

Az együttműködés, a gyorsaság, az innováció és a megszerzett tudás lehet annak az alapja, hogy közösen és hatékonyan lépjünk fel az online bűnözés állandóan változó, új formája ellen.

mátrix4
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Mátrix Program, prevenció, Facebook

A szimpózium mottója az „e-TalON!?”, amely lehet egy mozaikszó a Találkoztál már Online csalóval? címből, illetve az etalon és a talon szó jelentésének megfelelő, átvitt értelmű kifejezése, ami a munkánkra, az együttműködésre és a közös fellépésre lehet egy jellemző tulajdonság.

mátrix2
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Mátrix Program, prevenció, Facebook

A konferencia célkitűzése, hogy jó példát mutasson a jelen problémáira a jövőben is!

mátrix6
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Mátrix Program, prevenció, Facebook

Az esemény végén a megjelentek kérdéseket intézhettek az előadókhoz. A konferencia védnökségét a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete vállalta.

Rendőreink mindennapos áldozatvállalását köszönjük! Hirmagazin.eu

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A BRFK Bűnmegelőzési Osztálya kábítószerprevenciós szakmai fórumot szervezett..

Géza

Akár prevenciónak is tekinthetjük a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság beszámolóját arról, hogy prostítúcióra bírta rá fiatalkorú „barátnőjét” egy férfi, akit rendőreink elfogtak (köszönjük), .. így történt ez a manapság egyre jobban terjedő, súlyos bűncselekmény.. (18+)

Géza

Prevenció: Megelőző-felvilágosító programot tartott a BRFK a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.. – képek

Géza