Egy drónnak sikerült az eddigi legközelebbi felvételt elkészítenie a Nevadában található katonai bázisról. Arról, hogy valójában mi folyik az 51-es körzetben, az ott dolgozókon...
Idegen kinézető lények és űrhajók kerámia szobrai kerültek elő Mexikó Nochistlán nevű városában Zacatecas államban, melyek állítólag egy magángyűjteménybe kerültek. A tárgyakról Héctor H....
Egy luxemburgi repülőtársaság menetrend szerinti járata fölött egy azonosítatlan, kivilágított jármű haladt el nagy sebességgel, amit a pilótának sikerült lencsevégre kapnia.
Karácsony első napjának éjjelén...
Egy montanai nyugdíjas azt állítja, van néhány novemberben készült fotója, amely még a szkeptikusokat is meggyőzi arról, hogy ufók márpedig léteznek.
Két szupererős, mozgásérzékelős kamerát...
Egy elgondolkodtató riport Botos Barnával!
A Fullstartv stábja Botos Barnabásnál járt, ahol betekinthettünk Botos úr életébe, munkásságába és, megtudhattuk, hogy milyen ismeretekkel gazdagította magát az...
Egy fiatal orosz nő repülőgépen készített szelfit, majd kitette egy közösségi oldalra. Azonnal több ezren csaptak le a fotóra, ugyanis a képen teljesen úgy...