17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTagsSzínház

Tag: színház

spot_imgspot_img

Straub Dezső döbbenetes vallomása: Böröndi Tamás hívott mentőt a Vidám Színpad koronavírusos művészéhez – A színészt rettenetesen megviselte barátja halála..

Majdnem egy hónap küzdelem után lett negatív Straub Dezső (68) koronavírustesztje. A Vidám Színpad művésze kórházba is került, annyira rosszul volt. Straub Dezső közel egy...

Bejött az embereknek a virtuális színház: több mint tízezer jegy fogyott el

Kelendő az eSzínház virtuális nézőterére szóló jegy: már a járványügyi korlátozások bevezetése előtt is több mint tízezer jegyet értékesítettek két hónap alatt, a teátrumok...

Kiderült! Ezért tűnt el a nyilvánosság elől Verebes István

Bevallotta, hogy... Ahogy ő mondja, túl sok helyről lépett el, emiatt joggal bizalmatlanok vele szemben. Utoljára a József Attila Színházból jött el, azóta szinte ki...

Spontán egyetemfoglalás? Kiképző tábort szervezett az SZFE a hallgatóinak

Ismert: Gyurcsány Ferenc augusztus elsején vagyonelkobzással fenyegette meg Vidnyánszky Attilát – aznap, hogy nyilvánosságra került, ő a kuratórium elnöke. Négy nappal később a Színművészeti...

Részletesen a fővárosi tüntetésről – amit még te sem tudtál

Tüntetést szerveztek Budapesten, a hosszú ideje súlyos szakmai gondokkal küzdő Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása ellen. Azt akarják, hogy minden maradjon változatlan, továbbra is az...

Koltai Róbert – magánvélemény: Vidnyánszky Attila szétveri a szakmát azzal a hatalommal, amit megszerzett..

Fel vagyok háborodva, mert odajártam a Színművészetire- kezdi az RTL Klubnak szánt nyilatkozatát Koltai Róbert, színész-rendező, aki szerint Vidnyánszky Attila szétveri a szakmát azzal a hatalommal,...

Ősbemutató? Székely humort ígér a Békéscsabai Jókai Színház Tizenhárom almafája

Wass Albert Tizenhárom almafa című művének bemutatójára készül augusztus 12-én a Békéscsabai Jókai Színház a Sík Ferenc Kamaraszínházban. Mint a teátrum honlapján olvasható, a darabot...

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img