A hétszázezer elutasított menedékkérő megfigyelése szinte lehetetlen. Félő, hogy könnyen radikalizálódnak, ami komoly biztonsági kockázatot és veszélyt jelenthet akár egész Európa számára.
Közel hétszázezer elutasított...
Személyi sérüléseket, anyagi károkat és közlekedési fennakadásokat okozott Németországban a hőséget megszüntető vihar, amely péntekre virradóra hagyta el az országot.
A nyugatról kelet felé tartó...
A rendőrség kezdetben csak egy kisebb csetepatéról számolt be, ám szemtanúk azt állítják, hogy háborús állapotok voltak Unna belvárosában, ahol 60-70 migráns esett egymásnak.
Ez...
Horst Seehofer német belügyminiszter saját hatáskörében idén májusban újraszámoltatta a Németország területén, 2018-ban elkövetett migráns-bűncselekményeket. Az eredmény olyan lett, amin talán maga is meglepődött!
Majdnem...
A migránsok befogadása után jön a kalózok befogadása
„Már a kalózokat sem utasítjuk ki az országból” – fakadt ki a legolvasottabb német napilap, a Bild...
Történelmi mélypontra csökkent a kereszténydemokrata pártok népszerűsége Németországban.
A közszolgálati televízió megrendelésére készített közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a CDU és CSU pártszövetség csak 29...
Bajorország után a többi német tartományban is ki kell építeni az új típusú menekültügyi befogadóközpontokat, ehhez Angela Merkel kancellártól is nagyobb támogatás szükséges –...