Győr — A rendőrség után már az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a múzeumi szakfelügyelet is vizsgálódik az évszázad érmelopásának kikiáltott esettel kapcsolatban –...
Novemberben érkezik a minden eddiginél magasabb összegű nyugdíjprémium és az egyszeri nyugdíjkiegészítés, így egy átlag nyugdíjas novemberben összesen 30 ezer forinttal kaphat többet, mint...
A család a legtermészetesebb társadalmi forma, a politikának pedig tisztelnie kell ezt, nem kirángatnia az embereket ebből az együttélési módból
– mondta az Emberi Erőforrások...
Letette hivatali esküjét Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért, illetve Lőrinczi Zoltán nemzetközi ügyekért felelős államtitkára
– közölte közleményében a minisztérium.
Maruzsa Zoltán történész,...
Két hónap alatt 340 millió forintnyi pályázatot nyújtottak be az előadóművészeti tao-támogatások helyébe lépett közvetlen támogatási rendszerben a történelem dicső pillanatainak bemutatására szolgáló tematikára
–...
Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter pénteken a Transzplantációs Alapítvány Mi is nyaralunk elnevezésű táborában tett látogatást Balatonszemesen
Sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ma Magyarországon minden átültethető...
Július elsejétől legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak a legalább három gyereket nevelő családok új, legalább hétszemélyes személyautó vásárlásához – közölte az Emberi Erőforrások...