Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra
– jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton...
Manapság már nemcsak a maszk, lassan a tesztelés is a mindennapjaink részévé válik a COVID járvány miatt. Számos munkahelyen, ahol nem engedhetik meg a...
A november óta országos járványzár alatt lévő szálláshelyek májusi újranyitásával kezdené a belföldi szezont a szállodaszövetség, amely úgy látja, hogy a maratoni bizonytalanság akár...
A félelem százszor kártékonyabb, mint maga a vírus. Úgy is mondhatnám: inkább legyek beteg, mint hogy félelemben éljek.
A félelem ugyanis olyan sokféle pszichoszomatikus folyamatot...
Továbbra is a virsli a legnépszerűbb húskészítmény a fogyasztók körében, a kategória forgalmából mintegy 20 százalékkal részesedik, és éves forgalma 30-35 ezer tonna körül...
Szép dolog a szerelem, de ilyen őrületes vagyon esetében nem árt a papírozás.
Várkonyi igent mondott tehetős kérőjének, az ujján már hetek óta viseli...
A gyermekeket és a felnőtteket is érinti a „Covid-típusú" elhízás, vagyis a járványhelyzet miatti életmódváltással összefüggő súlygyarapodás
– írja közös tanulmányában Prof. Dr. Bedros J....