24.6 C
Budapest
2022. június. 28. kedd

Mindenkit érinthet a Covid-típusú elhízás

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A gyermekeket és a felnőtteket is érinti a „Covid-típusú” elhízás, vagyis a járványhelyzet miatti életmódváltással összefüggő súlygyarapodás

– írja közös tanulmányában Prof. Dr. Bedros J. Róbert, az Országos Obezitológiai Centrum vezetője és Dr. Simonyi Gábor, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Anyagcsere Központ osztályvezető főorvosa, amit az origo szemlézett.

Súlygyarapodás pandémia alatt – A „Covid-típusú” elhízás címmel elemezte a koronavírus járvány egyik egészségre káros „mellékhatását” Prof. Dr. Bedros J. Róbert, az Országos Obezitológiai Centrum vezetője és Dr. Simonyi Gábor, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Anyagcsere Központ osztályvezető főorvosa.

A SZERZŐK SZERINT MIKÖZBEN HAZÁNKBAN A HARMADIK HULLÁM LECSENGÉSÉT TAPASZTALHATJUK, A VAKCINA PROGRAM – EGYIK VILÁGELSŐ – VÉGREHAJTÁSÁVAL PÁRHUZAMOSAN, EGY MÁSIK, NEM KEVÉSBÉ HALÁLOS VILÁGJÁRVÁNY IS ZAJLIK ÉVTIZEDEK ÓTA: AZ ELHÍZÁS.

„Az elhízás számos betegség kockázati tényezője és a COVID-19 súlyosabb kimeneteléért is felelős. Nemcsak a felnőttek között, hanem sajnos a gyermekeknél kockázati tényező az elhízás. Ezt igazolja, hogy a gyermekkórházak intenzív osztályán főleg igen túlsúlyos kamaszokat kezelnek Covid betegséggel” – olvasható a tanulmányban, amit az origo szemlézett.

Bedros J. Róbert és Simonyi Gábor hangsúlyozza: a karantén, a gyakori „home office”, a gyermekek digitális, otthoni oktatása mind-mind kevesebb mozgás lehetőséggel jár, miközben fokozódik a táplálékfelvétel csábítása is. Már korábban is összefüggés mutatkozott a tévénézés és a gyermekkori elhízás között és ez vélhetően a mostani járvány egyik következménye lehet, hogy a gyermekeink néhány kilóval „gazdagodva” abszolválják majd a járvány végét.

Felmérések kimutatták, hogy miközben 68 százalékkal többet nassoltunk és 74 százalékkal több időt fordítottunk főzőcskézésre, 61 százalékkal kevesebb időt töltöttünk házon kívül és 54 százalékkal kevesebb időt szántunk mozgásra, emiatt pedig miatt sok kiló felszaladt – írja Bedros J. Róbert és Simonyi Gábor.

A szerzők megállapítása szerint aki otthonról dolgozik vagy digitális oktatásban vesz részt, nehezen tér vissza a korábban megszokott mozgásmennyiségéhez, de a mozgáshiány nemcsak az edzés kieséséből adódik. A kutatásban azt írják, hogy

Talán nem is gondolunk arra, hogy a munkába menet, a bevásárláskor, és az egyéb apró-cseprő dolgok intézéséhez mennyi mozgás szükséges és ezáltal hány kalóriát égetünk el. A kisebb-nagyobb mozgásformák energiafelhasználása napi szinten is mérhető leadott kalóriákat jelent.

“A mozgás pedig nem csak a kalóriák leadásával járul hozzá az egészséghez, hanem azzal is, hogy enyhíti a stresszt, erősíti az immunrendszert, csökkenti a szorongást és a depresszió tüneteit. Bármilyen fizikai tevékenység, amelyet bele tudunk illeszteni a napi rutinba (akár 5-10 perces séta is), hasznos eleme a felesleges kilók leadásának, miközben javul a hangulatunk, csökken a stressz-szintünk” – olvasható a tanulmányban.

A legfontosabb tanácsuk azonban az, hogy azonnal cselekedjünk, ha a mérleg még csak kevés pluszt mutat, mert néhány kilót könnyen le tudunk adni a mindennapokban. Két-háromhetes, napi 1200-1500 kcal-t tartalmazó étrend, heti három-öt, 45-60 perces kiadós sétával kiegészítve elősegíti a felszaladt kilók leadását.

Címlapkép: Getty Images

portfolio

hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Megölték Ukrajnában az orosz katonák brutális meggyilkolásában részt vevő grúz zsoldosokat

Ukrajnában megölték az orosz katonák brutális kínzásában és meggyilkolásában részt vevő grúz zsoldosokat – jelentette hétfőn az orosz...

Bosszú: A Wizz Air törölte a Budapest – Párizs járatait, és a magyaroknak nem téríti vissza a jegyárakat..

Egymást követő napokon nem indult el a budapesti repülőtérről a Wizz Air járata a Párizs–Orly repülőtérre, a Blikk...

Leomlott egy felújítás alatt álló ház teteje Budapesten, többen lezuhanhattak, gyalogosok lehetnek a romok alatt – fotók

A Jókai tér és az Aradi utca kereszteződésénél leomlott egy felújítás alatt álló ház teteje: feltehetően munkások zuhantak...

Baleset az M7-esen, torlódásra kell számítani

Baleset az M7-esen, a Bp-felé vezető oldalon, a 84-es km-szelvénynél, torlódásra, dugóra kell számítani! Nyitókép: Illusztráció Hirmagazin.eu