A helyzetfelismerés és szakszerű intézkedés mentette meg az autóban rekedt lislány életét..
A rendőrségre egy kétségbeesett nagymama tett bejelentést május 2-án délelőtt. Elmondta, hogy az...
Letartóztatták azt a Pátrohán élő házaspárt, akik kegyetlenül elbántak azzal a 34 éves piliscsévi nővel, akinek holttestére április végén két kislány bukkant rá Aszódon.
Mi...
TOPLISTÁS KÖRÖZÉS:
Szabadságvesztés letöltése céljából körözik.
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 300.000 forint, azaz háromszázezer...
A hatósági ellenőrzések során tavaly 8819 fő esetében állapítottak meg feketefoglalkoztatást, míg 59 fő esetében színlelt szerződést. A két adat közti 150-szeres különbség azt...
Őrizetbe vettek egy huszonöt éves férfit.
Mint arról már beszámoltunk, szombaton a hajnali órákban a miskolci Kandó Kálmán téren megtalálták egy nő holttestét. A halálesettel összefüggésben
idegenkezűség...
Súlyos baleset történt a Richter Flórián Cirkusz szombati előadásán, ahol megsérült egy néző, akit kórházba kellett szállítani. Az esti előadás ennek hatására elmaradt, és...
Az M1-es autópályán Mucsa térségében a Budapest felé vezető oldalon, az M5-ös autópályán Lajosmizsénél mindkét oldalon, Az M6-oson Dunaújváros térségében a Pécs felé tartó...