A legendás műsorvezető meglepő vallomásában elárulta, hogy korábban többször elhagyta feleségét. A nehéz időszakban az alkoholt sem vetette meg.
Vitray Tamás nem csupán egy súlyos...
Úgy döntött, kivételt tesz, és kendőzetlenül elmondja az igazságot. Szívszorító történet.
Damu Roland felesége a Ripost ottjártakor mindössze kétszer mosolyodott el, akkor is csak azért,...
A népszerű énekes egy súlyos betegség miatt tette le a poharat. Úgy döntött, az egészsége mindennél fontosabb számára. Szeretné látni felnőni az unokáit, és...
Forrás: hirado
Hamisított alkohol fogyasztása miatt életét vesztette 26 fiatal Indonéziában. Többségük diák - közölte hétfőn a rendőrség egyik illetékese.
"A legtöbb áldozat középiskolás vagy egyetemista...
Forrás: hirado
Statisztikai adatok szerint Magyarországon körülbelül 14 liter 96 százalékos alkohol az egy főre jutó fogyasztás évente. Az első helyen a tömény szerepel, aztán...
Madonna már reagált is arra a vádra, mely szerint hétvégi, Kentucky koncertjén kicsit többet ivott volna a kelleténél. Azt állítja: sosem lépne színpadra részegen.
„Soha...
A népszerű énekes arról mesélt a Ripostnak, minek köszönheti, hogy egész életében elkerülik a betegségek. Elárulta meglepő praktikáit...
Koós János szokásához híven tréfásan közelítette meg a...