2.2 C
Budapest
2023. december. 2. szombat

„Szuperföldet” fedeztek fel a Naprendszerünk szomszédságában

Dátum:

Megosztás:

Az Európai Déli Obszervatórium közlése szerint az újonnan felfedezett objektum tömege a Föld háromszorosa, központi csillagát, a Barnard-csillag nevet viselő vörös törpét 233 nap alatt kerüli meg.

Ez a viszonylag hűvös csillag Naprendszerünk egyik legközelebbi szomszédja. Annak esélye, hogy itt élet jeleit találják, a szakértők szerint nagyon csekély. Bár a Barnard’s Star b nevű objektum jóval közelebb kering csillaga körül, mint a Föld a Nap körül, ennek ellenére mínusz 170 Celsius-fok uralkodik rajta az ESO csillagászai szerint. A törpecsillag a Nap által a Földnek adott energia csak két százalékát adja át a bolygójának.

A csillag körüli bolygó utáni kutatások eddig eredménytelenek voltak. A keresést megnehezítette az a tény, hogy a törpecsillag viszonylag gyorsan mozog. A mostani áttörést nagy pontossággal dolgozó mérőműszerek adatainak kombinációja tette lehetővé. Ignasi Ribas, a kutatás vezetője azt nyilatkozta, hogy 99 százalékban biztosak abban, hogy a vizsgált övezetben egy bolygó található.

A kutatók az úgynevezett radiálissebesség-módszer segítségével bizonyították a bolygó létezését. Egy bolygó gravitációs ereje vonzza a csillagot, amely körül kering, a csillag pedig ennek hatására kissé imbolyog. Ha a csillag a Földről nézve elmozdul, a Doppler-effektus hatására a fényspektrum egy kissé a hosszabb hullámú vörös fény felé tolódik el. Ha közelebb jön, a spektrum inkább a rövidebb hullámú kék fény irányába tolódik.

A Ribas vezette kutatásban részt vettek a londoni Queen Mary Egyetem tudósai, a Berni Egyetem csillagászai és a Genfi Egyetem csillagászati obszervatóriumának tudósai. A tudósok felfedezésükről a Nature tudományos lapban számoltak be.

forrás: MTI

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Ma este: Reszkessetek betörők 3-4 – videók

Teljes filmek magyarul: Reszkessetek betörők 3. Reszkessetek betörők 4. Kellemes szórakozást a filmhez! Még több film itt! Our media displays content free of...

Piros riasztást is kiadhatnak – mutatjuk, hol tart legtovább az ónos eső

Budapesten kora délutánra lecseng a havazás, esőbe, majd ónos esőbe vált a csapadék halmazállapota. Budapesten is jégpáncélos területek...

Orbán Viktor: Magyarország nem vétózik, olyan, hogy vétó, nincs

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban feltett kérdésekre válaszolt. Szólt Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásáról, a pénzügyi segítségről, a...

Miért jó szigetelőanyag a kőzetgyapot?

A kőzetgyapotot sokan csak homlokzati szigetelőként ismerik, pedig remek tulajdonságai miatt más szigetelési feladatot is elláthatunk vele. Aki csak...